Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

III. Barkóczy Krisztina mint anya

mekért, mert együtt több bánatom lesz miatta. y>

x Legidősebb fiának a kínlódása naprólnapra szemei előtt lévén, a másik ké} gyermeke egészségének sem örvendhetett igazán. Pedig a szépen fejlődő kis Klára, no meg: a Feruska, viruló egészségben a kedvességükkel ezernyi örömet szerezhettek volna különben. Valóban ! e két kis gyermek fejlődéséről bajosabb képet festenünk sem lehet annál, amit róluk az anya és a nagyanya nyújt. Az 1706. évben például így ír Barkóczy Krisztina az urának a táborba tizenegy hónapos fiacskájáról : «A Feruska friss, okos és szép katona, úgy hogy olyan fia még nem volt kegyelmednek! Sok mesterséget tud, ha addig el nem felejti, míg kegyelmednek adja Isten látni, ő dudál, pipáz, tobákol s a szemével csalogat s ahhoz udvari s nem síró».

2 Ilyen kedvesen s ilyen szeretettel ír a gyermekekről a nagyanya is. «Klara friss, — írja Károlyinak — csak kegyelmedet sóhajtja. Minthogy tanul, nem mindenkor 1 U. o. 1708. dátum nélkül. 2 U. o.