Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

Történetíróink jó része csak a háborúval, csak a jelszavakkal és azok hatásával foglalkozván, az ország gazdasági kimerültségére ügyet sem vet. Az éremnek csak az egyik, még pedig a fényes oldalát mutatják be, de a másikról, vagyis a sötétről mélyen hallgatnak. Ismeretes dolog, hogy Magyarország már a háború kitörése előtt a gazdasági kimerültség és a bukás előtt állott. Hogy a harc az országban általánossá lett s hogy az osztálygyűlölet elnémult, ép azért történt, mert a magyar nép szentül hitte, hogy a harcban a sorsa javulásra fordul s így sziwel-lélekkel a szabadságharchoz csatlakozott. A várt javulás helyett azonban még nagyobb nyomorúság szállott reá. Az amúgy is kimerült ország ugyanis a tiz éves háború terhét meg nem birta. Már 1708-ban csak a legdurvább erőszakkal tudták az adót a szegénységen megvenni. S mivel fizetni nem tudott, az ökreit és teheneit vették el. Mármaros megye írja 1708 aug. 2-án Károlyi Sándornak: «annyira jutottak már szegény lakósink, hogy meg nem adhatván quantumikat, executióval mennek tiáscteink éá merő tirannuói formában fuátre köttetvén ax