Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

ahol reménység lehetne is, gátlást vett ő szent fölsége és így haszontalan volna s rendetlen is futnom utánna. Most is tapasztaltatik ez !» Ugyané levelében jelenti Károlyinak, hogy a süvegeket már szabatja s nemsokára meglesznek. Talán — irja — a magam keztyűimnek is sorát ejthetem. algazán úgy teázek én iá, mint akit fel akartak akaáztani á az új bocókott kívánta; ezen zenebonád állapotban iá a nyuátkeztyűn az eózemu 1* Mivel Barkóczy Krisztina kedélyhangulata mindég az uráétól függött, ha Károlyira bánat szállott, ő is a búslakodásnak ereszté magát. Az 1709. év elején például Károlyit részint egészsége változása miatt, részint pedig politikai okok miatt feles bánat nyomván, Barkóczy Krisztinát szinte kétségbeesés fogta el, s a halálra gondol. «En is — írja az urának — magam Ítélete szerint a jó halálon elcserélném életemet, de az Isten tudván jobban, arra kell hagynunk. Talán ha jobb volna, azt cselekedte * Károlyi lvt. 1708 nov. 27. A szegény asszony még egy pár keztyű csináltatását is csak félve hozta elő az urának ! Bizonyára nem teszi ezt, ha «rengeteg kincóekkeh rendelkezett volna !