Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

Az ura azt ajánlván neki, hogy a meghódolt rácok közé menjen, Barkóczy Krisztina erről hallani sem akar. Jobban fél a rácoktól, mint a németektől. «Sokat gondolkoztam — írja — mert ha én gondolhatnám, hogy birodalma nem lesz állandó, annyira kerülném, mint Makó Jeruzsálem tői. »* Megígéri az urának, hogy vigyázásba lesz, nehogy a felekezetitől időnek előtte elrekedjen. S újra és újra kéri őt, szüntesse meg a táborában a dorbézolást, s a káromkodást. Károlyi meg is igéri, de bizony katona ember lévén, néha-néha maga is megereszt egy-egy teremtettét. Ekkor írja neki a hű feleség : « Vettem szivem május 2-án írott levelét, kiben az német áxentekre panaáxkodik. Ax Iótenért édeóem

f ne káromkod/ék kegyelmed. A óxent apoátolok nem iá németek voltak, gondolom)) ! Közbe-közbe az otthoni nyomorúságról is értesíti az urát. Az 1706. év augusztus 26-án például imigyen ír: aSxörnyű nyomorúáág van exen a földön a sok szélvedző katona és hajdú miá. Nem is dolgozik a szegénység miatta. Istentelenek, * U. o. 1706 aug. 3.