Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

Már indulóban érte őt az ura levele, melyben tudatja, hogy ő jön haza. A találkozás a szegény asszonynak kevés örömöt okozott. Az ura komoly és szótalan volt, s még felesége sem tudta őt kedvre deríteni. Lassan-lassan azonban Károlyi is fölvidult. A tábori élet mozgalma, no meg újabb sikerei hamar feledtették vele előbbi keservét. Ismét a régi vidám hangon írogatja az ő édes szívének: <taz német rettenetesül döglik mindenütt...» «Kecskemétről kenyerezi magát. » «Az én nyavalyám már elmúlt, a békességre hagytam. Az gyöngyvirágvíz és a jó bor, ha küldenél, jó orvosa volna annak.» 1 Barkóczy Krisztina az ura leveleire hűségesen válaszolgat. Nem kétli — úgymond — «ha az Isten a magyart egyességbe megtartja, nem sok német látja Németországot)).

2 Mikor Károlyi amiatt panaszkodott, hogy szeme a sok írásba belefáradt, e tréfás megjegyzéssel toldotta meg a tudósítását : jobb félszemmel üdvözülni, mint kettővel 1 Károlyi lvt. 1705 nov. 2. és 1705. szept. 27. 2 U. o. 1705 nov. 1. Olcsva.