Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

inkább volnék purgatoriumban mint itten ; mert onnét tudnám, hogy Istenemhez megyek, de innét hova ördögbe vagy pokolba ?» Barkóczy Krisztina is nagyon jól ismervén férjének irigyeit, megérti és méltányolja annak elkeseredését. De a fejedelem az ő szemében messze állott az ilyesektől. Annak a nagy szivéhez a gyanú és az igaztalanság árnyéka sem fért. Barkóczy Krisztina legkevésbé hitte, hogy Rákóczi az ura iránt neheztelést táplál a szívében. «Tudom — írja az urának — kegyelmed szemben lévén a méltóságos fejedelemmel, akalmasint észrevehette kegyelmedhez való gráciája miben legyen. Tudom, féltébe nem mutatta máákint magát őnaggóága, ax mint belől volt, nem iá bírván oly lelkiiámerettel, mint áokak h 1 A jó asszony tudván, mennyire elkedvetlenedett a férje, s mennyire rászorul a vigasztalásra, elhatározta, hogy fölkeresi. Nem törődvén a veszedelemmel, nem a maga állapotjával,

2 az útra övezte magát. 1 Károlyi nemz. levele. 1705. márcz. 21. 2 Gyermekszülés előtt állott.