Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)
III. Városi bevételek
szerződéseiketa bécsi kamarához kellett jóváhagyás céljából felterjeszteniük. A szerződéseket a városokba a tiszt újításkor kiküldött biztosok is ellenőrizték. 199 Mezővárosok szabad királyi rangra emelésekor a bécsi kamara minden esetben mérlegelte, nem lehetne-e a városi regálék jövedehnét bérbe adni. 1777-ben Eszék mezőváros szabad királyi várossá emelésével kapcsolatos tárgyalások során a kamara azt a kérdést vizsgálta, nem lehetne-e a város haszonvételeit nyilvános árverésen bérbe adni, ezáltal a mezőváros jövedelmét a szabad királyi rangra való emelés nélkül növelni. A város által vezetett számadásokból megállapítandó, mondja a kamara, mennyi jövedelme volt addig a kiváltságolt mezőváros Eszéknek a királyi haszonvételekből és ennek megfelelően kell a kikiáltási árat megállapítani. 200 A városi jövedelmek bérbeadása legtöbb esetben árverés útján történt. 1756-ban leirat ment a pozsonyi kamarához annak megállapítására, hogy Breznóbánya és Bazin városok javait árverés útján adták-e bérbe. A kamara ugyanis kevesellte a megállapított bérleti díjat. 201 Az árverést a feltételeket részletesen ismertető levéllel és dobszóval hirdették ki. 202 A bérlők elsősorban a helybeli vagy szomszédos városi polgárok voltak. Abban az esetben, ha ezek közül nem volt jelentkező, kerültek sorra szomszédos nemesi birtokosok, katonatisztek. A városi javak bérlői minden esetben nagyobb tőkével rendelkeztek, hiszen sok esetben a bérleti díjakat évekre, sőt évtizedekre előre meg kellett fizetniük. 1753-ban Lőcse város birtokait 24 évre Splényi Gábriel tábornoknak adta bérbe 56 102 Ft-ért. 203 1 755-ben Bártfa város falvait hosszabb időre Klobusitzky gróf vette bérbe. 204 Városi ingatlanok, telkek, házak, épületek eladása igen gyakran szerepel a bevételek között. A városi tanácsok úgy gondolták, hogy az ingatlanok eladásából a városi adósságokat meg tudják fizetni. Városi telkeket, házakat a kamarás bocsátott áruba, ő vételezte be a vételárakat, illetve adta át a vevőnek az ingatlant. Előfordult, hogy a város a megvett ingatlant vonakodott vevőjének átadni. 1753-ban uralkodói leiratra volt pl. szükség, hogy Pozsony város a Brandtmayer Barbarának 7500 Ft-ért eladott kocsmát ténylegesen átengedje. 205 Van példa arra is, hogy a város, pénzhiányban lévén, városi birtokokat zálogosított el: 1758-ban Nagybánya 10 273 Ft-ért a két városi malmot és szőlőt szerződés útján több városi polgárnak adta zálogba. 206 Városi ingatlanok eladásához, elzálogosításához a választott község hozzájárulása, tudomásulvétele kellett. 1774-ben az újvidéki polgárok panaszt tettek, mert a tanács az ő kizárásukkal 1200 hold termőföldet idegenített el olyan személyeknek, akiknek már úgyis sok földjük volt. A tanács arra hivatkozott, hogy az eladás a pozsonyi kamara tudtával történt. 207 Az eladott városi ingatlanok árát minden esetben az adósságok kifizetésére kellett fordítani. A bécsi kamara és az államtanács is amellett volt, hogy a városok telkeik eladásával igyekezzenek adósságaikat csökkenteni. 208 199 CU F 26. (531.) Subd. 1. 12/1777. aug. fol. 254—259. 200 Uo. 201 Civ. F 5. 1756. XII. 6., továbbá F 3. 1756. II. 23. 202 HHSta Staatsratprotokoll 1770. III. k. Nr. 3033. 203 Civ. F 1. 1753. XII. 30. 204 Civ . F 2. 1755. VIII. 4. 205 Civ. F 1. 1754. V. 22. 206 Civ . F 8 . 1758 . vin. 23. 207 CU F 26. (520.) Subd. 3. 121/1774. ápr. fol. 265—275. 208 HHSta Staatsratprotokoll 1761. III. k. Nr. 2315.
