Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)
III. Városi bevételek
A városok sörfőzése a század első felében nem volt szabályozva. A jó sör előállításáért felelős sörfőzőmestert azonban ebben az időszakban is alkalmaztak városaink. 1715-ben a miskolci sörfőző nem főzött jó sört, ezért a városi kocsmák sör nélkül maradtak. A városi tanács a sörfőző pincéjéből két hordó bort koboztatott el a városi kocsma számára. 53 A sörfőzőmesteri állás igen jövedelmező lehetett: Batthyány Ádám hitelezői között 1777-ben ott látjuk Gertner Ferdinánd sörfőzőt is. 54 A század második felére már pontos szabályzatok írták elő a városi sör főzését. A sörfőző ,,egy maláta" főzéshez 20 köböl árpát adhatott, melyből 45 köböl sört főzött. A főzetből három köböl a sajátja maradt, a többi a városi kimérésbe került. Egyszeri főzéshez három öl fát használhatott fel. Az árpát városi polgároktól vette, vagy a város önkezelésű majorgazdaságából kapta. Vízhordásra, árpa-, maláta- és sörszállításra városi ökröket vehetett igénybe. Családtagjai gondoskodtak a sörfőzőedények tisztításáról. A városi malom a sörfőzéshez szükséges árpát díjtalanul őrölte meg. 55 A sör akóját 1 Ft 40 dénárért, iccéjét 2 dénárért mérte 56 Hasonlóan szabályozva volt korszakunkban a szeszfőzés is. Bártfát 1773-ban azért rótta meg a pozsonyi kamara, mert olyan mennyiségben főzött pálinkát, hogy az elhasznált fa és gabona a város lakosságának ellátását veszélyeztette. 57 Abban az esetben, ha a városi sörfőző- vagy szeszfőzőházban nem városi, hanem magáncélokra, tehát hozott árpadarából, cefréből főztek, a város a főzetőtől taxát szedett. A városi majorgazdaságban dolgozó, arató és behordó jobbágyoknak a város természetbeni juttatásként sört adott. A városi sörfőzés csaknem minden városban a városi sörfőzőházban folyt, de vannak adataink városban lakó sörfőzők által űzött iparról is. Trencsén városban pl. öt magánszemély tartott fenn sörfőzőházat. 1777-ben vitára került sor a tulajdonosok és a város között. A sörfőzők arra hivatkoztak, hogy a sörfőzést korábban — a század első felében — a várostól megváltották, ezenkívül házuk is szabadságot élvez. A város a sörfőzők működését bizonyos időre akarta korlátozni. A pozsonyi kamara állásfoglalása igen érdekes képet nyújt a város sörfőzési jogáról. E szerint a sörfőzés nem a városi polgárok, hanem a város joga. A város azonban korábban a megváltott házak után megadta a sörfőzés jogát is. 1654-ben császári parancs tiltotta meg a városba jövő és szabad házat vásárló idegeneknek a sörfőzést, sőt egy 1677-ből való szabályrendelet korlátozta a sörfőzők számát, ezeket a rendelkezéseket azonban sohasem hajtották végre. A Rákóczi-szabadságharc után egyes vagyonosabb polgárok megvették a sörfőzés jogát. A városban 1738-ban vizsgálatot folytató Jászi-bizottság elismerte a város sörfőzési jogát és azt, hogy a város a főzött sör után főzetenként 60 dénáros taxát szedjen. A taxát 1756-ban 70 dénárra emelték. A bécsi kamara és a magyar udvari kancellária uralkodó által jóváhagyott közös véleménye szerint igaz ugyan, hogy a városi tanács minden királyi haszonvétel és városi jószág élvezője, de a magánsörfőzők is pénzt fektettek be házaikba, sörfőző eszközeikbe. 58 Bártfa város Miksa császártól kapott kiváltságlevele is beszél arról, hogy városi polgárok sört főzhettek. 59 Abban az esetben, ha városi polgároknak külön kiváltságuk arra nem volt, a városi sör- és szeszfőzés, valamint -mérés jogát egyedül a város gyakorolhatta. Buda 53 SZENDREI i. m. II. k. 613. 54 BAKÁCS i. m. 1965. 134. 29. táblázat. 55 Civ. F 8. 1758. XI. 13. továbbá F 6. 1757. XI. 29. 56 VILLÁNYI SZANISZLÓ: Néhány lap Esztergom város és megye múltjából. Esztergom 1891. 147. 57 OL E 49. (Pozsonyi kamara, Civ.) Protocollum 1773. XII. 7. 1. pont. 58 CU F 26. (530.) Subd. 1. 187/1777. máj. fol. 354. 59 OL E49. (Pozsonyi kamara, Civ.) Protocollum 1773. IX. 14. sessio 73.
