Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)
I. A bécsi udvar várospolitikája és a városok gazdálkodása az osztrák örökös tartományokban és Magyarországon
állapotára. Gondoskodnia kellett a városi ipar fejlesztéséről, a termelés növekedéséről. Beleszólhatott a városi polgárok magánéletébe is, a ledér, munkakerülő, henye életet folytató polgárokat a városi hatóság előtt megintette, a javíthatatlanokat a városból kiutasította. 20 A városi önkormányzat vezetését korszakunkra az osztrák örökös tartományokban is a vagyonos polgárok szűk rétege, a patríciusok tartották kezükben, akik a polgárság kizárásával saját soraikból töltötték be a megüresedett tanácsosi helyeket. Már a korábbi időből találkozunk emiatt panaszokkal a polgárok részéről. 1711-ben a klosterneuburgi polgárság adott be panaszt a városi bíró ellen önkényeskedés miatt. Az udvari kancellária utasítására az alsó-ausztriai kormány választási biztost küldött ki a panasz kivizsgálására. 1708-ban kapták meg a városok azt a rendeletet, mely szerint az összes olyan ügyekben, melyek az egész polgárságot érintik, polgári bizottságot kell a külső tanács tagjaiból bevonni és beleegyezésüket kikérni. Hasonló polgári bizottságot találunk Mödlingben is. E bizottságot évente választották a polgárok közül a számadások felülvizsgálatára. A városi tanács a gyakorlatban minden fontos kérdésben kikérte a bizottság véleményét. 21 Az 1740-es éveket követő várospolitikára már nem volt jellemző az, hogy a városi polgárságot a patríciusokkal szemben támogatta, mint az korábban történt. Nem volt ugyanis szükség arra, hogy a polgárok alsóbb rétegeit a vezető patrícius réteg ellen kijátsszák, mivel a városi önkormányzat korlátozása, melynek a patríciusok útjában állottak volna, az osztrák örökös tartományokban erre az időre már befejeződött. Korszakunkra a városi önkormányzat visszaszorítása olyan fokot ért el, amikor többé már nem volt szükség a városokon belül ugyan vezető, egyebekben azonban már teljesen korlátozott hatalommal bíró patríciusok megtörésére. Az 1750-es években ezért egymásután jelennek meg azok a rendeletek, melyek a polgároknak a városi vezetők elleni fellépését vannak hivatva mérsékelni. 1750. március 7-én császári rendelet tiltotta meg, hogy a választások alkalmával a polgárok a választási biztosnak olyan panaszokat is előadjanak, melyek nem igazgatási természetűek. 1752. augusztus 1-én Sankt Pöltenben a választási biztos megtiltotta, hogy a polgárság panasziratokat szerkesszen, aláírásokat gyűjtsön és azokat közvetlenül az alsó-ausztriai kormánynak megküldje. Az 1750. augusztus 19-i rendelet megtiltotta, hogy a városok különleges engedély nélkül követeket küldjenek az udvarba, hogy „azt kérésükkel zaklassák". 22 A bécsi udvar várospolitikájában jelentős figyelmet szentelt a birodalom legfejlettebb városainak, a cseh- és morvaországi városoknak. Az iparosításra, Ausztriához hasonlóan, itt is ez volt a jellemző, hogy a manufaktúrákat nem a városi polgárok, hanem földesurak, egyházi méltóságok kezdeményezték és tartották fenn. Ilyen alapítások voltak a potsteini és bürgsteini lenvászon manufaktúra, a braunaui gyapjúgyár, a prágai gombmanufaktúra és kalapgyár, a waldsteini harisnyagyár, a kamnitzi és reichenbergi len vászongyár, Morvaországban a namjesti gyapjúgyár, a janovitzi lenvászon manufaktúra, a rochnitzi len- és barchentgyár, a lettovitzi gyapot- és a a gödlingi lenvászonárugyár. 23 20 Codex Austriacus V. k. 4441. 1749. szept. 9. FAJKMAJEB i. m. 115. TILL i. m. 288. 21 STABZEB, A.: Geschichte der landesfürstlichen Stadt Klosterneuhurg. Klosterneuburg 1900. 186—187. Stadtarchiv Wien, Hauptarchiv, 26/1659. Alte Registratur 9/1708. GIOVANNI i. m. 167. 22 HEBMANN i. m. 594. Codex Austriacus V. k. 523. 23 KLIMA, A.: Über die grössten Manufacturen des 18. Jahrhunderts in Böhmen. MIÖS 12. k. Wien 1959. 145—146.
