Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)

V. A városi gazdálkodás pénztőke felhalmozási lehetősége

városokban állandó, egyenletes százalékarányt mutatnak, az újakban jelentős csökkenést látunk. A taxákból származó bevételek a régi városokban az 1760— 1770-es évekre csökkennek. Az új városokban az 1740-es években semmiféle taxát nem szedtek, az 1750-es évektől viszont magas, 24—38% bevételeket látunk. A vámbevételeknél a régi városokban kevés csökkenés mutatkozik, az új városokban csak az 1750-es évektől szedték. Az 1750—1760-as években magasabb, az 1770-es években alacsonyabb bevételt jelentettek. A régi szabad királyi városok kamatbevételei lassan csökkenő tendenciát mutatnak, az 1750-es években kimondottan alacsonyak. Az új szabad királyi városok az 1770-es évekre erősödtek meg annyira, hogy hitelügyletekkel foglalkozhattak. A bérletekből származó bevételek az 1760-as évektől kezdve mindkét várostípusban duplájukra emelkedtek. Az önkezelésű majorságok bevétele a régi szabad királyi városokban az 1750— 1760-as években magas, utána csökken. Az új városok az 1750-es évektől kezdve rendelkeztek majorsággal, mely egyenletes bevételt biztosított számukra. A régi szabad királyi városokban az 1750—1760-as években, mint ezt korábban is említettem, magasabb kiadást jelentettek a majorságokban végzett beruházások. Ezekben az évtizedekben régi városaink háromszor annyit adtak ki majorsági célokra, mint az 1740-es vagy 1770-es években. Űj városainknak nem volt még erejük arra, hogy korszakunkban majorságaik fejlesztésére gondolhattak volna, így e rovaton kiadás nem mutatkozik. A háziadó régi városainkban fokozatosan a kétszeresére nő. Űj városaink az 1740-es években összbevételeik 67%-át vették be háziadóból, ezt követően azonban gazdálkodásukat más bevételi ágakra alapozták, háziadó bevétel nem jelentkezik náluk. A kommunális, ingatlan fenntartási kiadások mindkét típusnál magasak, 40 év alatt csaknem kétszeresére nőnek. Az új városokban az 1750-es években kevesebbet fordítottak kommunális kiadásokra. A fizetések, melyek szintén magas kiadást jelentettek, az 1770-es évekre régi és új szabad királyi városainkban egyaránt csökkenő tendenciát mutatnak. A régi és új szabad királyi városok gazdálkodásának összehasonlítása azt mutatja, hogy régi városainkban a gazdálkodás alapja a bor-, a sörmérés és a taxák voltak. Az 1750-es években igen magas sörmérési, az 1770-es években magas bormérési bevételeket látunk. Az 1750-es években nőtt a majorságok szerepe, az 1760 —1770-es években több háziadót szedtek. A régi városok jelentős kiadása volt az ingatlan fenntartás és a városi fizetések, az 1750-es években a majorsági költségek. Az újonnan szabad királyi rangra emelt városok gazdálkodása sokkal kiegyensúlyozottabb képet mutat, melyre nem jellemző a régi városoknál tapasztalt hullámzás. A gazdálkodás állandó bevételi alapját általában a bor jelentette. Az új városok az 1740-es években magas, ezt követően semmi háziadót sem szedtek. Az 1750— 1770-es években magas taxa, az 1770-es években magas őrletési és téglaégetési bevételeket látunk. Ugyancsak nőtt a bérletekből származó bevétel is. Jelentős kiadásaik új szabad királyi városainknak ingatlan fenntartásával és városi fizetésekkel kapcsolatban voltak. Kommunális kiadásokra az 1740-es és az 1760—1770-es években többet, fizetésekre általában kevesebbet fordítottak, mint régi szabad királyi városaink. Végezetül hátra van még városaink országrészek szerinti vizsgálata. E tekintetben három csoportot veszünk szemügyre: felvidéki, dunántúli és alföldi városainkat. A bormérés mindhárom csoportban jelentős bevételi forrás volt. A felvidéki városokban 7-ről 15%-ra nő, a dunántúliakban 12-ről 8%-ra csökken, az 1750-es években különösen alacsony. Alföldi városainkban állandó, egyenletes a bormérés bevétele. A vele kapcsolatos kiadások általában csökkennek. Ugyancsak magas bevételt jelentett a sörmérés is. A felvidéki városokban a vizsgált negyven év alatt jelentős csök-