Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)

V. A városi gazdálkodás pénztőke felhalmozási lehetősége

kenést tapasztalunk, 46-ról 17%-ra csökken a sörmérés százalékaránya az összbevételeken belül. A dunántúli városokban állandó, alföldi városainkban hullámzó tendenciát mutat; különösen magas az 1750-es években. A sörméréssel kapcsolatos kiadások egyenletes szinten mozognak. Az őrletés és téglaégetés mindhárom csoportban jelentéktelen hasznot hozott. Növekedést egyedül az alföldi városoknál látunk, ahol 1,85-ről 14,28%-ra nő. Az ezzel kapcsolatos kiadások a Dunántúlon és Alföldön egyenletesek, felvidéki városainkban — a jelentéktelen bevételek ellenére — növekvő tendenciát mutatnak. Taxákból felvidéki városainknak az 1750-es években semmi, ezt követően 11— 18%-os bevételük volt. A Dunántúlon állandó és egyenletes, az Alföldön az 1740-es években semmi, ezt követően 13—16%-os hasznot hoztak. Felvidéki városaink az 1750-es években vámbevételt nem számoltak el, ezt követően 10—16%-os hasznot jelentettek. A Dunántúlon 3—4%-os állandó, az Alföldön az 1740-es években semmi, utána 6—9%-os bevételt látunk. Felvidéki és alföldi városaink az 1740—1750-es években hitelügyletekkel nem foglalkoztak, ezt követően 5—9%-os kamatbevételt jelentettek. A dunántúli városok az 1740-es években 5,80%-os, az ezt követő két évtizedben csak 2%-os, majd az 1770-es években ismét magasabb bevételt számoltak el. A bérletbevételek mindhárom csoportnál lassú növekedést mutatnak, felvidéki városainkban az 1770-es évekre megduplázódnak. Majorsági bevételek az 1750-es években felvidéki városainkban jelentettek magas bevételt, ezt követően csaknem kétharmad résszel csökkentek. A dunántúli városok állandó, egyenletes majorsági bevételt mutatnak fel, az alföldi városoknál ilyen bevételek csak az 1750-es évektől jelentkeznek, az 1770-es évekre jelentősen csökkennek. A majorsággal kapcsolatos kiadások felvidéki városainkban fokozatosan a felére, dunántúli városainkban az 1740-es évek 16%-áról 1%-ra csökkennek. Alföldi városainkban az 1740-es években nem látunk majorsági kiadásokat, ezt követően is csak 2—3%-ot. A háziadó felvidéki városainkban az 1760-as években játszott jelentős szerepet, ezt megelőzően, illetve követően 10% körül mozgott. Dunántúli városainkban az 1740-es évekhez képest fokozatosan kétszeresére, majd csaknem háromszorosára nő a háziadó összbevételeken belüli százalékaránya. Alföldi városainkban az 1740-es évek igen magas háziadóbevételei után jelentős csökkenést tapasztalunk. Ingatlan fenntartásra, kommunális célokra mindhárom csoport városai jelentős összegeket fordítottak. A kommunális kiadások vizsgált korszakunkban emelkedő tendenciát mutatnak. Különösen szembetűnő ez a felvidéki városokban az 1770-es évekre vonatkozólag. A városi fizetésekre fordított összegek átmeneti növekedés után az 1770-es évekre lassú csökkenést mutatnak. Kivételt jelentenek az alföldi városok, ahol az 1770-es évekre kevés emelkedést látunk. Összegezve a három csoport összehasonlítását azt látjuk, hogy a felvidéki városokban a sörmérés és a háziadó a gazdálkodás alapja. Bormérésből és taxákból az 1760— 1770-es években, majorságból az 1750-es, vámokból az 1770-es években volt különösen magas bevételük. Legtöbb kiadást ingatlanfenntartásra és városi fizetésekre fordítottak. Az 1750-es évektől jelentkező magas majorsági költségek arra mutatnak, hogy felvidéki városaink ebben az időben építették ki önkezelésű majorgazdaságaikat. Dunántúli városaink bevételeinek zömét a sörmérés és a taxák, az 1750-es évektől kezdve a háziadók adták. Bevételeik állandó, egyenletes tendenciát mutatnak. Bormérésből csak az 1740- és 1760-as években volt jelentős hasznuk. Kiadásaik között az általános kommunális kiadások és városi fizetések mellett az 1740-es években a majorsági kiadások jelentkeznek. Alföldi városainkban a bormérés mellett a taxabevételek mutatnak jelentős hasznot. Az 1750-es években a sörmérés, az 1760-as évektől az őrletés és téglaégetés, az