Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)

V. A városi gazdálkodás pénztőke felhalmozási lehetősége

bevételek hirtelen emelkednek. A bányavárosokban az 1740-es évektől az 1750-es évekre kétszeresére nő, utána nullára csökken. Űgy látszik, bányavárosaink nem látták kifizetődőnek önkezelésú majorságaik fejlesztését. Természetes jelenség viszont, hogy a mezővárosok majorsági bevételei az 1760-as évektől ugrásszerűen, nulláról csaknem 50%-ra emelkednek. A majorsággal kapcsolatos kiadások szabad királyi és mezővárosainkban az 1750-es évektől emelkednek. A háziadó egyik várostípusban sem volt a háztartás alapja. Az 1750-es évektől csökkenő tendenciát mutat, kivéve a bányavárosokat, ahol az 1760— 1770-es években jelentős háziadó bevételeket látunk. A háziadót egyik várostípusban sem szedték egyenletesen. Nagyobb beruházások, feladatok megvalósítása indokolta szedését. A legtöbb kiadást szabad királyi, bánya- és mezővárosainkban egyaránt a kommunális, fenntartási kiadások jelentették. A kommunális kiadások a szabad királyi és bányavárosokban jelentősen megnövekednek, megduplázódnak korszakunkban, a mezővárosokban viszont az 1740—1750-es évek magas kiadásai után nullára csökkennek. Hasonlóan jelentős kiadást mutatnak mindhárom típusban a városi fizetések. A fizetésekre fordított kiadások az 1760-as évektől kezdve a szabad királyi és mezővárosokban a fizetésrendezések következményeként emelkedtek, a bányavárosokban csaknem 50%-ról 12%-ra csökkentek. A három várostípus összehasonlítása azt az eredményt hozta, hogy a szabad királyi városokban a sörmérés és a taxák jelentették az állandó és egyenletes bevételeket. Az 1740-es években a bormérés, az 1750-es években a majorság, az 1770-es években a vámok nyertek nagyobb jelentőséget. A háziadó csak az 1760—1770-es években voH jelentős. Legtöbb kiadást a kommunális fenntartási költségek és fizetések jelentették, valamint az 1760-as évektől kezdve az önkezelésű majorságok kiépítése. A bányavárosok bevételeinek alapja a bor- és sörmérés,valamint a háziadó volt. Sörmérésük az 1760-as évektől meredeken emelkedő tendenciát mutat. Az 1740-es években a vámok, az 1740—1750-es években a majorság, az 1760-as években a téglaégetés játszott jelentős szerepet a bányavárosok bevételei között. Jelentős kiadásaik fenntartási költségekkel és fizetésekkel, valamint az 1750-es években sörméréssel kapcsolatban voltak. Az 1760-as években őrletésre, téglaégetésre fordított kiadások, beruházások eredményét a következő évtized növekvő bevételében láthatjuk. A mezővárosokban az 1760-as évekig a bormérés és a taxák volt a gazdálkodás alapja, az 1740—1750-es években jelentős háziadót is szedtek. Az 1760-as évektől kezdve nő meg a bérletek és a majorságok szerepe. Ez utóbbi az 1760-as évektől jelentős emelkedést mutat. A kiadások között a fenntartási költségek és fizetések mellett a bormérés, valamint az 1770-es években a majorság kiadásait látjuk jelentősen képviselve. A következő, vizsgálat alá vont várostípus a régi és az újonnan szabad királyi rangra emelt városok csoportja. A bormérés mindkét típusnál jelentős bevételi forrás volt, mely a régi szabad királyi városoknál — különösen az 1770-es években — növekvő tendenciát mutat, az új városoknál egyenletes bevételt biztosít. A régi szabad királyi városok az 1750-es évektől kezdve egyre inkább rátértek saját termésű boraik mérésére, illetve e célból fejlesztették szőlőművelésüket; ezért a borméréssel kapcsolatos kiadásaik csökkenő tendenciát mutatnak. Az új szabad királyi városoknál a bevételhez hasonlóan a kiadás is egyenletes. A sörmérés szintén jelentős bevételi forrás mindkét típusnál, mely állandóan emelkedő tendenciát mutat. Különösen magas az 1750—1760-as években. A vele kapcsolatos kiadás jelentéktelen, őrletés, téglaégetés a régi városoknak váltakozó, az 1770-es évekre jelentősen csökkenő jövedelmet biztosított. Az új városokban fokozatosan, csaknem ötszörösére nőtt. Az őrletéssel és téglaégetéssel kapcsolatos kiadások a régi 8* 115