Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
tűnik, hogy a főispáni teendőket tulajdonképpen Ostffy László látta el. Molnári István, akiről nevén kívül nem sokat tudunk, valószínűleg a királyi udvarban tartózkodott állandóan és csak mint megtisztelő méltóságot viselte a soproni főispánságot. Ostffy László, aki 1434—1439-ig volt soproni főispán, fia volt annak az Ostffy Ferencnek, aki a Kanizsaiakkal együtt résztvett az 1403. évi Zsigmond király elleni lázadásban. Garai nádor és Ostffy Gergely hadai az ő asszonyfalvi várát is elfoglalták, feldúlták és lerombolták. A felkelés leverése után visszatért Zsigmond táborába, de hűsége nem tartott soká. Ismét Nápolyi László pártjára állott. Ekkor Zsigmond király birtokainak elkobzásával büntette és azokat Ostffy Gergelynek és öccsének adományozta. A király 1407-ben azonban megengedte, hogy rokonai elkobzott jószágait visszaadják. 1 Ostffy Ferenc fiának a soproni főispáni székbe emelése Zsigmond király 1408-ban, a Sárkány-rend alapításakor körvonalazott politikájának folytatása volt. Ostffy László már csak származásánál fogva is a Kanizsaiak politikai táborába tartozott. Az elhalt Kanizsai László főispán hasonló nevű fia, mint kiváló katona, Zsigmond király külföldi háborúiban volt elfoglalva, királyi vitéz, udvari ember volt, akivel szemben Zsigmondnak a Kanizsaiakkal szemben táplált minden ellenszenve feloldódott. Nagyatyja és ennek testvérei hűtlenségeért józan ésszel nem is lehetett volna az unokát sújtani. Különben is az a hatalmi alakulat, amelyre Zsigmond király a Garai—Ciliéi ligához való csatlakozása és a Sárkányostársaság alapítása által 1408-ban az ország kormányát rábízta, évek óta bomladozóban volt. Garai Miklós nádor és Ciliéi Hermann bán halála és a Cilleiek cselszövésének napvilágra jutása után a király elfordult rokonaitól és tanácsadóitól, bizalmas embereit a méltóságviselőket, a diplomatákat és főpapokat ez idő óta a Sárkány-rend másik csoportját alkotó főurak köréből választotta. Ugyanígy tett Albert király is, aki még apósáénál is nagyobb ellenszenvvel viseltetett a Cilleiek és szövetségeseik iránt. 2 így fordult a király figyelme ismét régi szövetségesei, a Kanizsaiak felé, akiket ismét méltóságokkal ruházott fel és környezetébe emelt. 'Pór i. m. 30. 1. 2 Hóman-Szekfű, III. 256., 268., 269. lk 52* 819
