Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

életfelfogása, politikája a középkori magyar államszemlélettel és politikai jogszokásokkal való merő szembehelyezkedést árul el. A bíráskodás és igazságszolgáltatás terén való alkotásai szinte erőszakkal próbálták kiemelni az országot a középkori adottságok keretei közül és olyan bíráskodási szervezettel ellátni, amely már igen közel állott az újkori abszolutizmus központosított állami jogrendjéhez. Ez az új szervezet és a király által behozott igazságügyi reformok egyöntetűen a főurak befolyásának a visszaszorítását célozták és ezzel párhuzamosan a köznemesség megyei és országos bíráskodásának előtérbe jutását eredményezték. A vármegyei törvényszékek tekintélyének emelését már Mátyás első, 1458-ban tartott országgyűlésének 26. törvénycikke is leszögezte, amennyiben a hatalmaskodók ügyeit újból a vármegyei törvényszékek elé utalta, körülírta azok perbefogásának módját és csak a megyei ítélet kimondása után engedte meg a király személyes jelenlétéhez, a personalis presentiához való fordulást. Négy év múlva az 1462. évi 1. törvénycikk pontosan felsorolta az országban előforduló hatalmaskodások eseteit és anélkül, hogy a megyei törvényszékek hatáskörének tekintélyét csorbítaná, a hatalmaskodók büntetéséül elrendelte, hogy ezek az udvarban a király személyes jelenlétében foghatók perbe. Már maga ez az intézkedés is lehetetlenné tette, hogy főurak esetleg befolyásukat eredményesen érvényesítsék a megyei törvényszék előtt folyó ügyükben. Ugyanezt célozta a nádor vidéki bíráskodásának egyre nagyobb mértékben való háttérbe szorítása és végül 1486-ban való eltörlése. Ezzel az intézkedéssel a vándorló bíráskodással, a generális congregatióval kapcsolatos tumultuózus tömeg jelenetek, fegyveres összeütközések és mindennemű visszaélések szűntek meg. A későbbi újkori rendi vármegye kialakulására nézve rendkívül kevezők voltak különben az 1486. évi nagy törvénykönyv egyéb rendelkezései is. A megyei tárgyalások függetlenségét akarta biztosítani a nagyúri familiárisokkal szemben a 65. törvénycikk, amely szigorú büntetés terhe alatt eltiltotta, hogy nemes és paraszt, azaz a nemes urak szolganépe, fegyveresen menjen be a sedriára. A 64. törvénycikk pedig felhatalmazta a vármegyét, hogy országgyűlési és egyéb követei fizetésére a területén birtokos főpapokat és főurakat is megadóztathassa. A vármegye politikai jelentőségét különben az is mutatja, hogy az országgyűlésen hozott törvények végén gyakran ki-