Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

és Péter elismerték, hogy az özvegynek és leányának Ágnesnek hitbér és hozomány címén ötven dénármárkát kötelesek fizetni és annakidején Ágnes leány negyedét is kötelesek lesznek kiadni.

1 Sajnos, egyetlen oklevél sem bizonyítja, hogy milyen pénzügyi akciót bonyolítottak le ennek a szerződésnek értelmében a felek, ami hat esztendő múlva az Ágnessel való birtokosztályt hozta létre. A kisnemesi családok kevésszámú XIV. századi birtokosztozkodása arra enged következtetni, hogy az egyes családok, amennyiben tényleg felbontották a régi nemzetségi birtokközösség formáit, azt csendben, maguk között, minden írásbeli megrögzítés nélkül cselekedték. Sokkal nagyobb jelentőségük volt azonban a birtokosztályoknak a nagy vagyonnal rendelkező és igen szerteágazó nemzetségeink körében, ahol mindenegyes nemzedék újból és újból igyekezett egyéni magántulajdonát pontosan körülírni. * * * Sopron vármegye XIII. századvégi és XIV. századi Anjoukori nemzetségeinek és családjainak a történetét három nagy megyebeli családnak, a Kőszegieknek, a Nagymartoniaknak és a Kanizsaiaknak a története szövi keresztül-kasul. Ezért szükséges, hogy a megye kisebb családjainak életét csak ezeknek a nagy családoknak és kapcsolataiknak a megismerése után vegyük vizsgálat alá. A Kőszegiek családja a Héder-nemzetség leghatalmasabb, legtehetősebb és legbefolyásosabb ága volt. Politikai szereplésének történetét már az előzők során láttuk és ezért most röviden csak a szoros értelemben vett megyei vonatkozású család- és birtoktörténeti adatokat tárgyaljuk. Kőszegi Iván, aki Vencel király uralkodása alatt dunántúli nádor volt, 1302-ben zsidányi birtokát lelke üdvösségéért a borsmonostori apátságnak ajándékozta, majd Egyed nevű jegyzője közvetítésével 1304-ben a győri káptalan előtt birtokcserére lépett Nagymartoni Simonnal és Mihállyal. Ezen csere értelmében Kőszegi Iván átadta a Nagymartoniaknak Pósa-Baromot, a mai Szabadbárán1 Nagy, I. 326-327. lk.