Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
dot, továbbá Haustrost, amely a mai Pecsenyéd és a Lajta között feküdt. A Nagymartoniak viszont átengedték neki Kövesdet, a mai Szárazvámot. 1 1306 március 24-én pedig az Osli-nemből való András comes fiaitól szerezte meg zálogbirtokként Hidegséd és Homok negyedrészét. 2 Kőszegi Ivánnak két fia volt, Gergely és János. Gergelynek pedig ismét két fia, Miklós és András. Kőszegi Miklós 1308-ban és 1309-ben hűséget fogadott Károly Róbert királynak és 1311 és 1314 között egész haláláig hűséges tárnokmestere volt. ö volt az, aki 1310-ben és 1311-ben megintette a bükki (bykugi) várnagyot és a fülesieket, mert azok a borsmonostori apát ikecsi dézsmáját visszatartották. 3 Kőszegi Miklós tárnokmester testvére, András zalai főispán volt. 1316-ban azonban föllázadt a király ellen, de csakhamar békére kényszerítették. Ez a béke rövidéletű volt és szinte azt lehet mondani, hogy meg se tartotta, mert 1319 elején újra nyíltan föllázadt. A király Felsőlendvay Miklóst és Köcsky Sándort küldötte ellene. Ezek le is verték és elvették tőle fészkét, Kabold várát. 4 Kőszegi Iván nádor fia, János 1325. évi bizonyságlevele szerint Hidegséden és Fertő-Homokon lévő birtokait halálos ágyán a borsmonostori apátságnak hagyta. 5 Iván nádor Miklós nevű testvére 1286 és 1299 között szerepelt. Volt nádor és tótországi bán is. Az ő fia volt Kőszegi Kakas Miklós, aki 1314-ben kedvezni akarván az Osliaknak, visszaadta nekik,, nevezetesen Kanizsai Lőrincnek és testvéreinek az elfoglalt Sobor nevű birtokot. 6 Kakas Miklós nem vett részt Kőszegi András lázadásában és ezért a király megtette főlovászmesterévé, valamint Vas és Zala vármegyék főispánjává. 1319-ben azonban ő is lázadó lett. Tőle foglalta el Osli-nembeli Imre fia Lőrinc, a Kanizsayak őse, Kanizsaszeget s ugyanekkor több más vára is elesett. 1320-ban kegyelmet nyert, de csak zalai főispánságát tarthatta meg. 13321 Fejér, VIII. 1. 171. I. 2 Anjoukori okmt., 1. 110. 1. 3 Fejér, VIII. 1. 391. - Nagy, I. 72. - Fejér, VIII. 4. 208. 1. 4 Karácsonyi : Magyar nemzetségek, II. 154. 1. 5 Fejér, VIII. 3. 129. 1. 6 Anjoukori okmt., I. 335.