Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
Sopron vármegye Nagy Lajos király korabeli első főispánja, Lackfi István 1345-ben vált meg méltóságától. Utódai az Ákosnembeli Micsk (Mihály) bán, az egykori, 1325. évi soproni főispán fiai, István és Ákos voltak. Az Ákos-nembeli testvérek — István, Ákos és László — 1342-ben a királyi testőrség tagjai voltak és ez a szerepük magyarázza meg, hogy 1345-ben a vasi és soproni főispáni méltóságot elnyerték és azt még a következő 1346. évben is viselték. 1 A XIV. század derekától kezdve számos esetet találunk, amikor egy vagy több vármegye főispáni méltóságát két főispán kezében egyesítették. A főispánoskodás ugyanis kitüntetés volt, amellyel a király országos és udvari méltóságot viselt híveinek szolgálatait és érdemeit jutalmazta meg. Maga a főispán, udvari tiszténél fogva, sem a megyei közigazgatásba, sem az igazságszolgáltatásba közvetlenül alig folyt be és ezeket a teendőit megbízottja, az alispán végezte. A főispán jövedelmét képezték azonban a bírságok és a vámok. A törvényszéki bírságok kétharmadrésze illette a főispánt, ezt azonban meg kellett osztania a szolga bírákkal. A vámok kezelése és jövedelmeik egyrésze már a királyi vármegyék korában a főispánt illette meg. Nagy Lajos korában a vám- és révjog egyharmadát élvezték a főispánok, de ezt a jövedelmet a király bármikor el vehette tőlük és másoknak adományozhatta. Ezek a jövedelmek azonban mindig elégségesek voltak, hogy a király azokat, főispáni méltóságok adományozásával, az őt segítő nemesek vagyoni gyarapítására és tekintélyüknek emelésére felhasználhassa. Ez a cél, nem pedig a közigazgatás és az igazságszolgáltatás érdekei feküdtek Nagy Lajos szívén, amikor a kettős főispánságok intézményét kiépítette. Ugyanekkor — elődei példáját követve — egy-egy főispán kezében teljesen heterogén vármegyék főispáni tisztét is egyesítette. 2 Ákos-nembeli István és Ákos 1346-ban Sopron, Vas és Várasd vármegyék főispánjai voltak. 3 Nyilvánvaló, hogy hivataluk inkább díszt és jövedelmet mint sem tényleges elfoglaltságot jelentett. Az őket követő Tót Lőrinc mester példája még csak jobban igazolja ezt. Tót 1 Karácsonyi i. m. I. 97., 106. lk. a V. Ö.Gábor Gyula i. m. 61., 64., 67. lk. - Holub, 131-132., 136. lk. 3 Hazai okmt., IV. 169. 1.
