Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

megye nagyrésze birtokosának, szintén Lőrinc nevet viselő fia, akit birtokairól Nyéki Lőrincnek is neveztek. De ott találjuk a Kőszegiek oldalán az Osli-nemzetség több tagját is és a környék birtokosai közül azokat, akik a család régtől kedvelt hívei voltak. Három nap alatt ezernél több felfegyverzett lovas vitéz gyűlt egybe, akik azután élükön a Kőszegiekkel nyomban a német tábor ellen indultak. Amint a határszéli osztrák és stájer urak meghallották előőrseiktől a magyarok közeledését — ismerve a magyarok nyilait és harcmodorát — visszavonulást tanácsoltak, mert — amint a nyugatnémetországi lovagoknak mondották — a magyarokkal nem lehet úgy harcolni, mintha azok francia lovagok volnának, hanem majd megfutamodni, majd pedig támadni kell a velük szemben álló ellenségnek. A sváb és a rajnai vitézek azonban becsületükön esett szégyennek tekintették volna, hogy a kínálkozó ütközet elől visszavonuljanak. Ezért bízva abban, hogy a magyar nyilak ellen páncélos fegyverzetük megvédi őket, szoros sorokban állottak fel és így várták a magyarok támadását. A magyarok első rohamukat nyilazással vezették be, a német lovagok erre az előretörő lovasok ellen csatlósaikat és apródjaikat küldték harcba. A két ellenfél első sorai derekasan össze is csaptak, de a magyarok csakhamar meghátráltak és szétszóródva visszavonultak. Kőszegi Iván ugyanis a németek viselkedéséből rögtön észrevette, hogy kikkel áll szemben és látva az osztrákok és a stájerek között szorosan egymásmellé tömörülve a svábokat és a rajnaiakat, megparancsolta, hogy ezekhez senki se közelítsen, hanem messziről körülvéve őket, addig lövöldözzenek embert és lovat, amíg ki nem merülnek, meg nem törnek és meg nem adják magukat. Amint a németek támadásba mentek át, kitértek előlük, majd másfelől nyilazva őket, előre, hátra, ide s tova ráncigálták őket. A nyugati származású német vitézek nem tudták, hogy mit csináljanak. Egy sváb lovag, az a Ramsvvag, aki a hír szerint Rudolf királyt Dürnkrutnál megmentette, az eredménytelenséget látva, dühösen azt javasolta, hogy valami gyereket küldjenek követként a magyarokhoz, akivel megüzennék, hogy hagyják abba azok a nyilazást és jöjjenek elő szemtől-szembe és verekdjenek meg velük vitézi módra. Alig hagyta el azonban a követ a németeket, nyíltól találva elbukott. Erre most egy lovagot akartak átküldeni, de a stájer Emmerbergi Schenk, aki jól ismerte a magya-