Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

A magyar-osztrák-stájer határon — ősi szokás szerint — napirenden voltak mindig a kölcsönös beütések, kártételek, foglyulejtések. A magyarok a stájereket és az osztrákokat, az osztrákok és a stájerek viszont a magyarokat vádolták és a történelem ítélőszéke előtt jogosan egyik felet sem lehet a kezdeményezés ténye miatt elítélni. 1285-ben azonban ezek a határvillongások nyílt háborúban robbantak ki és ekkor, mintha csak önálló fejedelmek lettek volna, a Kőszegiek a hozzájuk hű soproni, vasi és egyéb határszéli urak csapataival együtt a király támogatása nélkül viselték a háborút. Az egykori német krónikások

1 szerint a magyarok — túlnyomóan a Kőszegiek emberei — naponként be-betörtek, loptak, raboltak és bántalmazták a bécsújhelyi polgárokat. Kőszegi Iván pedig, aki ekkor mint horvát-szlavón bán úgylátszik a nyugati végeken tartózkodott és soproni főispáni méltóságot viselő testvérét, Miklós nádort a családi birtokok területén képviselhette, a panaszt emelő osztrákoknak állandóan azt felelte, hogy a történtekről nem tud semmit, de ha előállítják a tetteseket meg fogja azokat büntetni. Albert herceget és környezetét azonban nem elégítette ki a sok panasz ilyetén megoldása, hanem hirtelen összeszedve udvari népét, sváb és rajnai lovagjait és az osztrák végeken letelepedett német urakat és vitézeket és azokat Landeszberg Hermann sváb marsai vezérlete alatt 1285 május végén vagy június elején Magyarország pusztítására küldte. Ezekhez a csapatokhoz Borostyánkő vára alatt az öreg Emmerbergi Schenk Bertold vezetésével sok jeles stájer vitéz is csatlakozott. Az így egyesült német csapatok azután elkezdték dúlni a vasi és soproni határvidéket. Kőszegi Iván, amint tudomást szerzett az osztrákok betöréséről, testvéreihez fordult segítségért. A három testvér — Miklós nádor, Henrik és Péter veszprémi püspök, és rokonuk a Héder-nembeli Doroszló —, akik a közelben tartózkodtak, sietve mentek vitézeikkel testvérük megsegítésére. A krónikás szerint Kőszegi Péter püspökségét is hajlandó volt az ügy érdekében feláldozni. A betörő ellenség ellen vonuló Kőszegiekhez csatlakoztak a vidéken élő, nem kis mértékben érdekelt sopronmegyei birtokos urak, a Nagymartoniak, Simon fiai, Mihály és Simon, sőt Kőszegi Henrik bán egykori nagy ellenfelének Aba Lőrinc volt soproni főispánnak, a régi Locsmánd 1 V. ö. Pauler, II. 276. jegyzet.