Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

léséről tényleg nem is lehet semmit sem tudni, de birtokának, az egykor, a mai Csepreg és Répcevis között fekvő, ma már elpusztult Gatal falunak ősi nevéből arra következtethetünk, hogy a nemzetség a Nyék- és a Kér-törzs letelepedésének idejében szállta meg a répce­parti területet. Ellene mond azonban XII. századi eredetének az a körülmény is, hogy az elsőkül ismert két Gatal-nemzetségbeli testvér közül az egyik, Farkas, akinek nyilvános szereplése 1156. és 1185. játszódott le, 1183— 1185-ig nádor volt, testvére Gatal comes pedig 1162 körül az ország nagyjai között szerepel, 1 pedig az ország nagyjai sorában való szereplés ekkor még nagy birtokot vagy legalább is régi tekintélyt követelt. A XII. századból való eredet magyarázatára könnyen adhat okot az a körülmény, hogy 1162-ben III. István király egy Farkas nevű soproni várszolgát a Kapuvár védelmében tanúsított érdemeiért a várnépi kötelékek alól felszabadított és a Kecöl és Vica nevű birtokon egy-egy malmot és rétet, Welen nevű birtokon pedig egy rétet és két malmot adományozott neki. 2 A zavart pedig ebben az esetben az okozta, hogy 1156 körül a Gatal-nembeli Farkas, Gatal ispán testvére, királyi poroszlóként szerepel a Karakó várához tartozó két falunak és a Sár nevű királyi erdőnek és a Sopron várához tartozó Locsmánd, Gyirót és Sarud falvaknak a megadomá­nyozott Albrecht és Gottfried vitézek birtokába adásánál. 3 A két személyiség azonosnak feltételezését a közeikorúságon kívül még az is elősegíti, hogy a két oklevelet a Soproni Oklevéltár egymásmellett közli. Pedig az 1162-ben megadományozott Farkas soproni várszolga és az 1156 körül szereplő Gatal-nembeli Farkas poroszló, a későbbi nádor nem ugyanazon nemzetséghez való tartozandóságát már maga az a tény is igazolja, hogy a Gatal-nemzetségnek — sem előbb, sem később — sohasem volt semminemű birtoka sem Kecöl, sem Vica, sem Welen határában. Ellene mondana a Gatal-nemzetség várjobbágyi eredetének még Karácsonyi Jánosnak egy későbbi adatból levont következtetése is. 4 1327-ben a nyitramegyei Koloni-család egyik tagja, Koloni Pető, az előkelő Gatal-nemzetséghez szerette volna magát számíttatni, 1 Karácsonyi János: Magyar nemzetségek. II. 4. 1. 8 Nagy, I. 2-3. lk. 8 Nagy, I. 1—2. lk. 4 Karácsonyi János: Magyar nemzetségek. II. 6. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom