Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

és Ausztria királyává tenni. A herceg, akinek családi élete is a nyugtalanság jegyét viselte magán, mert 1229-ben első nejétől, Laszkarisz Zsófiától, Mária magyar királyné testvérétől, 1243-ban pedig meráni Ágnestől, IV. Béla unokatestvérétől vált el, állandóan zavarta nyugati bajor szomszédjait, 1242 januárjában pedig a cseheket verte meg. Ilyen hadi előzmények után tört be 1246-ban a magyar királytól kierőszakolt három vármegye visszahódítása végett a határvidékre és nyugtalanította Sopron és Pozsony megyéket. A nyugati végeknek azonban éber őre volt a soproni ispán, Rátolt-nembeli Lóránt királyi főasztalnokmester, aki sereget nyüjtve Pozsony és Sopron városát « vitéz karral, legnagyobb gonddal» megerősítette. A herceg támadásának hírére maga IV. Béla is sereget gyűjtött. Zászlai alatt találjuk az újból beköltözött kunok «királyát», vezérét és a halicsi Rasztiszlávot, az «orosz királyt", akik seregeikkel szintén hűbéruruk «személyes ellensége ellen" indultak. A királyi sereg Sopronban és Pozsonyban kellő őrséget hagyva, Bécsújhely (Németújhely) alá ment, ahová Frigyes herceg táborát gyűjtötte. A sereg vezérletét IV. Béla a soproni ispánra, Lóránt mesterre bízta. 1246 június 15-én, Szent Vid napján reggel kezdtek a magyar csapatok átkelni a Lajtán. Az előcsapatot Rasztiszláv herceg vezette. Vele szemben Liechtenstein Henrik jött csapatai élén, kezében Ausztria zászlajával. A hirtelen természetű Frigyes herceg a hadsorok előtt vágtatva, biztatta embereit: «Rajta, rajta! Aki ma vitéz, gazdaggá teszem! Amit csak kíván — szavamat rá — megteszem!" — Beszédje közben észre sem vette, hogy Rasztiszláv, a halicsi király, vágtában jövő csapataival már az osztrákok vonala előtt termett. Frigyest, a hátamögül előretörő magyarok vagy oroszok egyike, arcba szúrta. Fájdalmában lebukott lováról. A magyar és orosz lovasság megtaposta, keresztülment rajta. Csapatok jöttek, mentek és a hullámzó lovascsatában hol a magyar kergette az osztrákot, hol az osztrák a magyart. Maga Lóránt ispán, a vezér is ott harcolt a zavaros tömegben. Ákos Ernye egy németet leszúrt, fejétvette és a fejet egyik vitéze által IV. Bélának és az őt környező főuraknak, akik a csatát nézték, küldte el. Végül a győzelem az osztrákoké lett. Nehéz, páncélos lovasságuk — a középkor tankjai — a túlnyomólag könnyű fegyverzetű magyar Sopron vármegye története. 22 337