Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

és a nekik járó kötelezettségeket teljesíteni. Különösen az egyházi birtokokon volt ez sokszor tapasztalható, ahol az apátok, a püspökök, a szerzetesek vagy a befolyásosabb világi papok maguk segítették elő saját rokonaik kiemelkedési törekvéseit.

1 A földesurak hatósága alá tartozó népelemeknek számra nézve legtekintélyesebb rétege az önállóan gazdálkodó parasztok, vagyis jobbágyok népes osztálya volt. A jobbágy szó tulajdonképpeni jelentése — az uralkodó nézet szerint — jobb, előkelőbb és ennek megfelelően eredetileg nem a földesúr földjéből örökös használatra kapott telken élő terményben adózó és egyéb szolgáltatásokat teljesítő, nagyobbára földműves elemeket jelentette, hanem az ezeket irányító tisztségeket viselő, részben szabados, részben szolgasorsú embereket. Ezért nevezték a királyi udvar főtisztviselőit a király jobbágyainak, a királyi várak népeinek tisztjeit — mint láttuk — várjobbágyoknak és következésképpen az egyházi és a magángazdaságok különféle szolgáltatásokra kötelezett egyes szabados és szolgasorsú népcsoportjainak elöljáróit is e népelemek jobbjait a földesúr jobbágyainak. Az egyházi és a világi birtokokon ezek a tiszti és elöljárói szerepet betöltő jobbágyok részben a szegény szabadok (liberi) soraiból kerültek ki, részben pedig szabados- és szolgasorsú emberek (libertini et servi) voltak. Ezeket a jobbágyokat Szent István törvénye értelmében tisztségük jogán a törvény előtt is szabadoknak tekintették, akik azután nemzedékről nemzedékre híven teljesített jobbágyoskodásuk jutalmául, még a XI. és XII. század folyamán, a személyes szabadságot is elnyerték. Ezeknek a jobbágyoknak az ivadékait azután általában — akár viseltek jobbágyi tisztet, akár nem - jobbágyoknak vagy jobbágy fiaknak kezdték nevezni. Ezzel az új helyzettel kapcsolatban utóbb a «jobbagy» név már mint osztályelnevezés szállt az azonos, udvari, tiszti és katonai szolgálatra kötelezett és részben szabad, részben felszabadított állapotú népcsoportokra. így a jobbágy elnevezés a XIII. században a földesúri hatóság alá tartozó legelőkelőbb, személyes udvari, tiszti és katonai szolgálatra kötelezett szabad népelemek összefoglaló neve volt a szabadállapotú és szolgasorsú úrbéresekkel (conditionarii) szemben. A jobbágyság körében azonban még mindig megkülönböztetett 1 V. ö. Hómon u m. I. 316. 1. 20* 307