Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

voltak határosak. Igen jellemző, hogy még ekkor is ugyanazon község határain belül kétféle jogállású szabad birtokot különböztetnek meg. 1245-ben ugyancsak ezekről a baranai serviensekről van szó az egyik oklevélben, ahol is «erit conterminalis Rubin cum cognatis de Baran, qui est etiam serviens regalis . . .»,* vagyis ennek a Rubinnak a földje határos volt egyik barani, szintén királyi serviens atyafiájéval. Magunkévá kell tennünk tehát azt a megállapítást, hogy a serviens névnek a nobilistől eltérő jelentése az Aranybulla után sem szűnt meg, hanem kimutatható a század közepéig.

2 Ez utóbbinak igazolására, valamintarra, hogy az oklevelek kifejezései, terminus technikusai mennyire nem határozottak, felhozzuk, hogy a valószínűleg ugyanazon Rubin 1265-ben, mint «nobilis de Baron», mint barani nemes szerepel.

3 Ez utóbbi tény azonban arra is rámutat, hogy a királyi serviensek is nemesi jogokat élveztek — servientes seu nobiles, nemesek avagy királyi szolgák voltak — és hogy a XIII. század második felében az eredeti kettős eredet tudata már-már elmosódott és a cím maga egy kétirányból elinduló, de ugyanoda kivezető társadalmi fejlődésnek lényeges tartalmát már elfedő egyszerű formai kifejezésévé vált. A serviensi intézmény — amint azt Szekfű Gyula kimutatta — eredetileg nem a szolgáltatásokon, hanem a személyi kapcsolatokon épült fel. Ezért játszott benne olyan nagy szerepet a közös hűség, a kölcsönös megbecsülés és az ezekből folyó megbízhatóság. Röviden tehát közvetlen familiárisi viszony, nem pedig servitium állott fenn a dominus és a serviens között. Ezek az egyes urakhoz tartozó familiárisok egy zártkörű réteget alkottak és kétségtelen, hogy a király környezete is ilyen kisebb-nagyobb rangú familiárisokból tevődött össze. Nyilvánvaló tehát, hogy az oklevelekben felmerülő serviens seu nobilis szóhasználatot nem lehet a magyar hűbériség korszakának emléke gyanánt feltüntetni. Váczy Péter mutatta ki, hogy ez a kiiejezés a maga idejében nem puszta szóvirág, nem sallang, hanem egy sajátságos államszemlélet tükröződése volt. Vagyis a serviens kifejezést hasonlat, szókép alakjában is használták a XII. és XIII. századi 1

Házi, I. I. 2. I. 2 Váczy Péter: A királyi serviensek. i. h. 250—251. lk. 3 Fejér, IV. 3. 304. 1. és Wenzel, XI. 607. 1.