Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

források. A kifejezés magábavéve kettőt jelent. Jelenti először a serviens régis a király híveit, szűkebb famíliájának házanépének tagjait, magánszolgálatra kötelezett népeit, akiket mind magánjogi kötelékek, a familiaritás egyéni szálai kapcsolnak a király személyéhez. Jelenti azonban másodszor a birtokos szabadot, a nemest is, — kétségtelenül képletes értelemben. Az első esetben a serviens név nem rejt magában különös szabadságot. Ezzel szemben az, akit a király képletes értelemben a serviensek kollégiumába vett fel, elvesztette régi, más természetű szabadságát és az új szabadságot, a nemesi aranyszabadságot nyerte el.

1 A középkori magyar nemesember serviens régis, «kiraly szolgája" elnevezése a szimbolikus államszemléletbe ereszti gyökereit. Ez a szemlélet képeket formált, hasonlatokat állított az Elvont és a Valóság közé. A szemlélet az elvont ábrázolására a valóságból merített és a képet, a szimbólumot magából az életből ragadja ki. A XII. század erősen szimbolikus irányú volt és a fogalmi világ visszaadására még művészetek terén is a természetből ellesett alakzatokat használta és így, szemléletes képek segítségével, a fogadalmi világot beillesztette az érthetőbb tárgyi valóságba. Nálunk magyaroknál a XII. és XIII. században használt társadalmi szimbolikus kép a serviens régis, «a király szolgája" kifejezés volt. Ez a képletes kifejezés az elvont, a közjogi értelemben vett alattvalói viszony ábrázolására szolgált. A szemlélet az állam jogi személyiségét, amely csak a gondolatvilágban ragadható meg — a patrimoniális királyság gondolatvilágának megfelelően — a magánjogi vonatkozásokban oldotta fel és benne az állam egy magánuradalomnak, a király magángazdaságának formáját öltötte fel. A nemes ebben a gondolatkörben úgy lépett fel, mintha az uralkodó személyi szolgája volna és ezért a nemesember a kor szemében a király szolgája, serviens régis volt. A serviens regis természetes ura, dominusa a király volt és ezen a ponton az elgondolás formailag a nyugati államok hűbérességének fogalomköréhez és kancelláriai stílusához is alkalmazkodott. A király az uralmát a természet rendjére, amit a hatalom vérségi öröklése személyesített meg, alapította, de ennek a természeti rendnek esetenként való beteljesülése Isten akaratától függött.

2 1 Váczy Péter: A szimbolikus államszemlélet. 16—17. lk. 2 U. o. 18. 1*