Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
származó bazalt tömege. A vonal a Pálhegytől délre Kirschlagon át Borostyánkő felé haladónak sejthető. A törésvonalat természetesen kisebb repedések metszik. Ilyen kis, rövid oldalrepedéseken törnek fel a hőflányi kéntartalmú, a savanyúkúti és kaboldi vastartalmú források. 1 A kárpáti jellegű vonulat másik tagja az ébenfurti kapun túl már teljesen kárpáti csapást követő Lajta-hegység, amelynek magvát főleg csillámpala alkotja. Ez a középkorban Sárhegynek nevezett Lajtahegység hirtelen emelkedik ki a Nagy-Höflány, Szarvkő és Völgyfalu körüli dombvidékből és a szemlélőnek szinte magában álló szigethegység képét mutatja, de amint láttuk, földtani viszonyai a Rozáliahegységgel, szerkezeti viszonyai pedig a Kárpátokkal hozzák kapcsolatba. A hegység magvát képező csillámpala mellett a kristályos gneiszpalák csak alárendeltebb jelentőségűek és általában csak a magasabb tetőkön fordulnak elő. A csillámpala talkos képződésű és főleg két helyen, a Naphegyen és a Fehéregyháza—Feketeváros—Széleskút fölött észak-kelet felé húzódó széles övben lép fel. Jelentéktelen devontelepek is vannak Vimpác és Szarvkő mellett, amelyek grauwacke mészkőből, dolomitból és kvarcitból állanak. A hegység arculatának morfológiailag legjelentékenyebb tényezője mégis csak a Lajta-mészkő, amelynek gyűretlen táblái a kristályos kőzetekből álló alaphegységre támaszkodnak és az egész hegységnek táblás jelleget adnak, mert a hegység alacsony kristályos tönkje alig emelkedik ki takarójukból. A mediterraneus eredetű lajtamész rétegek különösen Lorettom, Szék (Stoczing), Szarvkő és Széleskút fölött vannak hatalmasan kifejlődve, úgyhogy a képződmény a nevét is a hegységtől nyerte. A lajtamészkő vastagsága helyenként a 200—220 métert is meghaladja, úgyhogy a Bükk-tetőnek (438 m) még a csúcsát is eltakarja és a hegység csillámpaláit általában 1—2 kilométer szélességben övezi. Meglehetősen elterjedtek a szármáciai rétegek is, amelyek mint kavics, homok és agyag Szárazvám és Pecsenyéd körül jelentkeznek, mint cerithium mészkő, konglomerátum és homokkő pedig Lorettom és Széleskút mellett. A szármáciai emeleteket a pannóniai emelet congeriás rétegei követik, amelyek a hegység déli lejtőjén menedékesen dőlnek a jelenkori síkság felé. 1 Schaffer X. Ferenc : Általános geológia, Budapest, 1919. 195-196. lk.
