Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

felszerelt lovával együtt ment a sírba. A ló egyesek véleménye szerint élve került a sírba, eset van rá ugyanis, hogy a lovak annyira összevissza helyzetben találhatók, hogy ez nem magyarázható másként, mint a rázuhanó föld alatt fuldokló ló halálvergődésével. A lóval való temetkezés azonban fokozatosan kiszorul, vagyis elveszítette eredeti jelentését és már csak egyszerű emlékké vált a szokás. Ezt tapasztaljuk a csornai leletben is, ahol szintén csak egyes lórészek kerültek a sírba. Az ugyancsak erősen besenyő keveredésű nógrádi részeken a pilinyi árpádkori sírmezőben van még egy 195 centiméter magas vitéz, aki paripástól temetkezett el, de egy másik pilinyi sírban már csak felkantározott lófejet, kengyeleket és lábtól három régi nyilat találtak.

1 Erősen érezhető tehát a személyes hagyományok hatása az új hittel szemben, mert a kedvenc ló és a kedves, öreg nyilak megmaradt darabjai követték urukat a másvilágra. A pogány szokás tehát soká élt még és a keresztény egyház, mivel létét az arra való reminiscencia nem fenyegette, nem is törekedett annak gyökeres kiirtására. Magától múlt el tehát lassan ez a szokás. Az ősi magyar hagyományok messze túlélték a pogányság elmúlását és erejüknek fényes bizonysága még a XIII. század elején is kicsillan a multak ködéből. Iván vitéz — II. Endre király és Berchtold kalocsai érsek lovagja — 1206 és 1218 között tette meg végrendeletét és ebben kikötötte, hogy a bors monostori cisztercitáknál helyezzék testét örök nyugalomra. Kikötötte azonban azt is, hogy felesége és gyermekei három lovával együtt temessék el őt és hogy alamizsnáikodjanak lelke üdvéért.

2 A régi sírok leletei felvilágosítanak a honfoglalók közeikori utódaik öltözetéről és felszereléséről is. Ruházatul vásznat vagy nemezt használtak. Pitykékkel kivarrott bőrzubbonyaik voltak, övsúlyukról, amelyet szintén gyakran ékesítettek fémlemezekkel, tarsoly lógott alá. Süvegüket, miként az egyik szolyvai sír tanúsítja, fiatal csikó szőréből készült nemezből csinálták és fém (ezüst, bronz) díszítésekkel látták el. A nyílhegyeket körültekert fonállal erősítették 1 Ferdinandy Mihály : A honfoglaló magyarok művészi kultúrájának nyomai a korai Árpád-korban. Budapest, 1934. 36. I. .. , 2 Nagy Imre : Sopron vármegye története. Oklevéltár. I. Sopron, 1889. (A következőkben: Nagy, I.) 6—7. il»..