Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Egy régmúlt életnek ma már megszűnt terhét hordozták egykor a sírok lakói. A X. és XI. század magyar és besenyő harcosainak porára évszázadok, közel egy évezred óta zavartalanul nehezednek ősi hantok és csak a véletlen bolygatja meg az ősök porladó csontjait, így történt, hogy 1887 őszén a csornai határban, délnyugatra a prépostsági téglaégetőtől, homokvágás közben, a felszíntől mintegy 180 centiméternyi mélységben fekvő, észak-déli irányban kiterített ép csontvázra akadtak. A koponya északról feküdt és arany diadém ékesítette és ugyancsak a fej mellett egy szürkés-fekete agyagból készült keskenyszájú edény volt elhelyezve. 1888 tavaszán a prépostság új homokbányát akart nyitni és ekkor Csornától délkeletre a fekete agyagos, humuszos földben homokerekre és egy nagy ősi temetőre találtak. Az akkor kibontott húsz sírban a csontvázak fejjel nyugatnak feküdtek és csak két olyan sírt találtak, ahol a fej északnak feküdt. Két sírban a régi idők régi emberei mellé a lovuk is el volt temetve. A sírok mellékletei szerények voltak, egy-egy zabla, kengyelvas, néhány nyílhegy, melldísz és ruhadísz alkotta azokat.

1 Ujabb leletekre akadtak 1893 őszén, amikoris Bella Lajos vezetésével a Nemzeti Múzeum részére ástak Csornán. A Városház-utca nyugati oldalán egy házépítés alkalmával régiségekre akadtak és tovább folytatva a kutatást, négy csontvázat tártak föl, amelyeket már több lelet kísért. Öv gyanánt szolgáló bronzkapcsok és díszített lemezek, átfúrt ezüst érmek, ivócsészék, a bőrnadrág díszítéséül szolgáló pikkelyek, bronz fülönfüggők és üveggyöngyök kerültek elő. Ugyancsak ilyen természetű leletek voltak a Csatári-majornál is.

2 Ezek a sírleletek kétségtelenül a magyarság megtelepedésének első egy-két századából származnak és bizonyságul szolgálnak arra, hogy a régi kereskedelmi és egyéb volgai kapcsok megszűntével a pogány sírmellékletek mint szorulnak háttérbe és hogy kezdenek előtérbe lépni a meghódított szlávságra jellemző sírmellékletek. A honfoglaló magyarság és beolvadó besenyőség feladja azt a magasabb művészi kultúrát, amit a honfoglaló magyar emlékcsoport jelent és alásüllyed a szláv kézművesség alacsonyabb szintjére. A temetkezés jellege is kezd megváltozni. Az ősmagyar vitéz 1 Németh Gyula: A székelyek eredetének kérdése. Századok, 1935. 136. 1. 2 Bella Lajos: Csornai leletek. Archeológiai Értesítő, 1889. 131 — 135. Ik.