Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
Az a tény, hogy Kézai krónikás elbeszélésében egyetlen Dunán inneni helynév sem szerepel, már maga is igazolja, hogy elbeszélésének kiinduló pontja csakis az egykor rómaiak által lakott Pannónia és Noricum területe lehetett. Itt bőven akadtak romok, amelyek Attila és a rómaiak harcainak emlékei gyanánt éltek a nép képzeletében. Tulln és Zeiselmauer, Kézai Cezummaurja és a Niebelungenlied Attilájának székhelye, Treisenmure, mind azokon a helyeken fekszenek, ahol az avarok és egykori frank legyőzőik harcai dúltak. Az avarok maradványai a mai Fertő-vidéken éltek. Közéjük küldte Piligrim passaui püspök is az íródeákjait és valószínű, hogy a Kézai vagy az eredeti ismeretlen hún történet szerzője is ezeknek a hagyományait egészítette ki a dunántúli többi romok vidékének, főleg Szőny és Buda környékének helyi hagyományaival. A magyar hún monda és a német Niebelungenlied mondai anyagából azonban még arra is következtethetünk, hogy a «déserta avarorum»-on, a mai mosoni-soproni síkságon nem maradtak nagy harcokra emlékeztető romok. Az egykori Scarabantia nyomai sokkal jelentéktelenebbek voltak, semhogy ezekhez olyan monda képződés fűződhetett volna, mint Acquincumhoz vagy Sabáriához. Ámbár ki tudja? Talán a soproni romokhoz is fűződtek mondák, de ezekre az örök feledés fátyolát borította az idő. Kétségtelen azonban, hogy a monda magja, a nagy csaták híre itt élt tovább. A tudós középkori krónikások sokszor maguk sem tudtak különbséget tenni az avar és a hún között és így sikerült azután a hagyományt hún eredetűvé tenni és a magyarokat a hunok, azaz az avarok közvetlen utódaivá. Ma már tehát szinte lehetetlen elválasztani a ránk maradt elemekből az avar és a hozzájuk adott nyugatdunántúli magyar monda részleteket. Tény azonban, hogy a mondaképződés vázát elsősorban ezen a nyugatdunántúli, fertővidéki és bécskörnyéki magyar és székely (avar) elemek által lakott vidéken kell keresnünk. 1 * * * 1 A nyugatdunántúli mondaközvetítés tulajdonképeni tudományos kifejtője Sebestyén Gyula volt, aki kétkötetes munkájának számos helyén vetette fel ezt a gondolatot. V. ö. Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. I —II. Budapest 1904—1905. Különösen az I. 479—489. lk. Echhart Sándor : A pannóniai hún történet keletkezése. Századok, 1927-1928. 465. és 605. 1. kezdettel.
