Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

mondakör volt, mert hiszen valószínűleg számos germán elemet is vitt belé az avarsággal egykor együttélő gepida töredék. Az átvett népies hún hagyomány ma már az íródeákok tudákos módosításait is magán viseli, de az eredeti népi közvetítés emlékét is ezek a litterátus emberek őrizték meg. A dunántúli avar (székely) elemek mondai hagyományát főleg Kézai Simon mester hún-krónikája és a szintén neki tulajdonított Sambucus-kódexben és rokonkódexeiben megőrzött bővebb szöveg tartalmazza. Sokáig az a nézet uralkodott, hogy a hún krónikának hazai tárgyú elbeszélései azért mind dunántúliak, mert a szerző dunántúli volt. Domanovszky Sándor legújabb kutatásai bebizonyították, hogy Kézai Simon mester nem volt dunántúli származású, mert az összes, személyére vonatkozó adatok Zemplén vármegyei származásra utalnak. Kimutatta továbbá azt is, hogy a hún krónikát nem kell Kézai szerzeményének tulajdonítanunk, hanem annak eredeti alakját a XIII. századi szerkesztés teljes szövegében, a mai bővebb szövegekben, illetve ezeknek és Kézai krónikájának közös forrásában kell keresnünk. Vagyis kétséget kizárólag megállapítható, hogy volt egy vagy több krónikás elbeszélés, amely a dunántúli, főleg a Rába és Felső-Duna vidéki mondákat és történeti visszaemlékezéseket foglalta magába. Ehhez, vagy ezekhez az összefoglalásokhoz Kézai Simon, mint IV. László királyunk udvari papja, könnyen hozzáférhetett és azokat krónikája szerkesztésénél felhasználhatta. Azok az eredeti népies mondai elemek, amelyeknek tudatát a a nyugat-dunántúli énekesek állandóan fenntartották Kézai krónikájában, a tudós krónika-szerkesztő és írásba foglaló elődeinek szellemi rostáján átszűrődve jutottak kezeinkbe és ezért ma számos tudákos elemet is tartalmaznak. Találóan jegyezte meg Eckhardt Sándor, hogy a honfoglaló magyarok, de más középkori népek is, akik előttünk itt éltek, nem voltak tudós humanisták, akik tudták volna, milyen világ volt hajdan Pannóniában, akik ismerték volna a római városok neveit és pusztulásuk körülményeit. A középkori felfogás, nem tudott mást, mint azt, hogy itt hajdan a rómaiak uralkodtak, hogy Pannónia volt a tartomány neve, hogy Szent Márton ennek egyik városában, Sabáriában született és hogy Attila erre járt. Ebből azután könnyű volt kikövetkeztetnie a középkor emberének, hogy az akkor még nagyszerű és hatalmas római kori romok Attila pusztításainak emlékét őrzik.