Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

esetleg tájékoztató adatokat nyújtani. Az így felmerült adatoknak értékét azonban mindig erős bírálat tárgyává kell tennünk, nehogy az egyes szavak és helynevek időrendben felbukkanó egymásutánja a település ilyetén egymásutániságának lássuk. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a helynevek nem magyaráznak meg mindent. Legkevésbbé nyújtanak pedig a pontos időpontra adatot. Ezért a helynevek úgy, ahogy ma vannak, hosszú évszázadok fejlődésének az eredményei. Ha a magyarság ősi törzsi elhelyezkedését a maga valóságában akarjuk megismerni, nemcsak a ma is létező hely- és dűlőneveket kell összegyűjtenünk, hanem azokat is, amelyek ma már, a más nemzetiségű népiség betelepedése folytán már kimentek a nyelvhasználatból. Az így nyert és egyéb vonatkozású írott forrásokkal egybevetett adatokból fog kibontakozni Sopron megye mai földjének ősi, X—XII. századi szállásainak elhelyezkedése. * * # Az uralkodó felfogás szerint — amint az előzők során láttuk — Sopron vármegye mai területének az erdős nyugati hegységek lábáig és a Fertő és a Hanság déli pereméig terjedő része, főleg a Harkák törzsének, a Kér-törzsnek a szállásbirtokai közé tartozott. Ezért szükséges, hogy magával a Kér-törzzsel és eredeti ősi szállásaival is részletesebben foglalkozzunk. Magyarország földjén az egyes nyelvjárások mai területi elhelyezkedése nehezen áttekinthető képet mutat. Nem szabad azonban föladnunk azt a reményt, hogy az egyes nyelvjárástömbök és nyelvjárásszigetek egykor egy-egy magyar, illetve egy-egy a magyarral rokon néptörzs nyelvjárásának vagy nyelvének hatására alakultak és így eredetileg a megfelelő törzs szállásterületének vidékén voltak uralkodók. Ezt az eredeti nyelvjárási és törzsi elrendeződést a XVI. és XVII. században a török hódítás zavarta meg és ezért találjuk ma olyannak a helyzetet, hogy legkevésbbé a Nagy-Alföldön tudjuk felismerni a nyelvjárások és az ősi törzsi elhelyezkedések között a kapcsolatot. A mai magyar nyelvjárások keletkezésére nézve sokáig igen téves tétel alapján indultak el kutatóink. Abból következtettek, hogy a honfoglaló magyarság mint egységes nyelvjárást beszélő nép indult hódító útjára. A vándorlás és honfoglalás forrongó, küzdelmes kor-