Varga János: Románok és magyarok 1848-1849-ben (Budapest, 1995)

a kelleténél nagyobb hangsúlyt kapjon, kimondatlanul is elhárította a román képviselők kollektív felajánlkozását, magától a kísérlettől azonban nem zárkózott el, de csupán egyetlen személyt bízott meg vele. A választott megoldásban eleve bizalmatlanság és kétely tükröződött, valamint abban is, hogy Dragos küldetéséről még egy ideig nem tett a nyilvánosság előtt említést. Dragos mozgásterét behatárolta, akciójának sikeresélyét pedig eleve gyengítette két körülmény. A Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után és annak hírével, ám annak tudatában indulhatott Erdélybe, hogy ez a Nyilatkozat egyetlen szót sem ejt Magyarország nemmagyar nemzeteiről és a hozzájuk fűződő viszony alakításáról. E hallgatásból pedig jóra és rosszra egyaránt lehetett következtetni. Jóra abban az értelemben, hogy a magyar kormány és a nemzetgyűlés a nemmagyar nemzetek ügyét nem kívánja egyoldalú döntéssel rendezni, rosszra viszont abban az értelemben, hogy előrelépő rendezés nem is áll szándékában. Ez utóbbit látszott alátámasztani az a tény, hogy Dragos megbízólevele sem tért ki az erdélyi románságnak Kossuth által ugyancsak ismert nemzeti követeléseire, hanem jószerivel csupán az amnesztia kérdéskörével foglalkozott, mégpedig ugyanabban a szellemben, amelyben a kormányzat Bem bűnbocsánatát értelmezte és értelmeztette. A közkegyelmet valójában azért kellett újólag megígérni, mert már régen lejárt annak Csányi által kétszer is meghosszabbított határideje. Kossuth az amnesztiát fegyverletétel esetén - az oroszok behívójának tekintett §aguna kivételével - tartózkodási helyre való tekintet nélkül minden olyan románnak felkínálta, aki magyar szemszögből nézve a lázadás és lázítás politikai bűnébe esett, mégpedig attól függetlenül, hogy milyen szerepet játszott a felkelés szervezésében és irányításában. Ugyanakkor két okból is elvetette a kollektív bűnbocsánat eszméjét. Először is azért, mert a köztörvényes bűntettek elkövetőit továbbra sem kívánta közkegyelemben részesíteni, márpedig a kollektív amnesztia kimondása ezt is jelentette volna. Másodszor azért, mert a kollektivitás feltételezte, hogy román részről valamely nemzeti kollektívum tárgyal az amnesztia elfogadásáról vagy elutasításáról. Már-