Varga János: Románok és magyarok 1848-1849-ben (Budapest, 1995)

A közvetve tett ösztönzés zavart és riadalmat támasztott az ülésezők körében. Riadalmat Bem gyors előretörésének híre miatt, akinek amnesztiarendeletét még nem ismerték. És zavart azon indítvány miatt, amely szerint éppen a bukaresti forradalom elfojtásában formailag negatív semlegességével, gyakorlatilag helyeslésnek tekinthető tétlenségével segédkező orosz haderőt hívják be Erdély földjére. A vélemények megoszlottak. A résztvevők egy része távozásával tért ki a nyílt színvallás elől. Ezzel viszont megkönnyítette a helyben maradottak dolgát, mert elősegítette, hogy az eredetileg kisebbséget alkotó rész többséggé váljon, és a tanácskozás a cáriak igénybevételének kérése mellett foglaljon állást. Çaguna vezetésével hamarosan el is indult Bukarestbe az e célra választott küldöttség. Kérésük - némi habozás és ingadozás után - elnyerte a cári főparancsnok beleegyezését. Ennek folytán február első hetében Dél-Erdélyben fel is tűntek a cár első katonái. Ez a - számos román vezetőben súlyos lelki vívódást előidéző - közjáték, amelynek következményeit nemsokára a havasok felkelői is hírül vették, érdekes, ám érthető módon lazított azon a teljes összeforrottságon, amely szeptember végén létrejött a román mozgalomnak a magyarellenes harcra magukat feltétlenül elkötelezett vezetői között. Felrémlett annak a veszélye, hogy a cár és a császár népeik mindegyikének elnyomására is összefoghatnak. Ezen aggodalom közvetetten észlelhető a románság magatartásában. A császárhoz februárban eljuttatott petíciójukba a birodalom országai belső határainak átrajzolását tárgyazó igény már nem került bele,, a kérvény hangja pedig inkább panaszos, és a román érdemek bizonygatása mellett is nem annyira önérzetes, mint inkább kérlelő. A másik - és lényegesebb - jelenség az, hogy - persze Bem sikereitől sem függetlenül - egyeseknél, egyelőre inkább csak tűnődés formájában, hangot kap a kétely: vajon célra vezető-e a románság ügyét egyértelműen és változatlanul az osztrák birodalom ügyéhez, közvetve pedig a cárhoz kötni. E kétség elsősorban az Erdélybe kívülről érkezett, havasalföldi menekültek körében vert gyökeret. Ők persze nem dönthettek az erdélyiek helyett és nevében, de ha-