Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
3. Az Országos Vallásügyi Tanács ülése, 1989. december 15.
szóló törvény vagy a sajtótörvény kodifikálja-e részleteiben. Azt a választ adtam, hogy a jelenlegi vita során az Országos Vallásügyi Tanács döntse ezt el.168 Németh Miklós miniszterelnök: — Kérem Önöket, mondják el véleményüket. Dr. Seregély István egri érsek: — A tervezet megvitatására nem állt rendelkezésünkre elegendő idő. — Az 1. § (2) bekezdéséhez: a jog gyakorlásának korlátja büntetőjogilag pontos, ugyanakkor a törvény nem tér ki az erkölcsi kérdésekkel kapcsolatos korlátokra.169 — Javaslom, hogy a törvény hozzon létre egy kuratóriumot, mely hivatott lenne eljárni azokkal szemben, akik a sajtóban az erőszakot hirdetik, a pornográfiát terjesztik. E kuratórium lenne hivatott dönteni abban, hol húzódik az a határ, melyen túl már erkölcsi vétség elkövetéséről lehet beszélni. — A 26. és 27. §-okról:170 az itt szereplő felügyelő-bizottságba egyházunk ma nem tud megfelelően képzett szakembert delegálni, illetve kétséges számunkra, hogy a sajtószakemberek elfogadják-e az egyház képviseletét a bizottságban? — A törvény több fontos kérdést nem részletez, kérdezem, jelennek-e meg ezeket tartalmazó jogszabályok? — Az egyház az elmúlt 40 évben sajnálatosan nélkülözni volt kénytelen saját véleményének önálló képviseletét, ezért számos kérdésben ma nem tudunk az igényeknek megfelelő szerepet vállalni. — Kérdés, hogy amikor már felkészültek leszünk minderre, lesz-e módunk bekapcsolódni a folyamatokba, például a sajtóval kapcsolatos ügyekbe? Dr. Nagy Gyula, a Magyarországi Evangélikus Egyházpüspök-elnöke: — Az a véleményem, hogy az emberi szabadságjogok kodifikálása során sem feledkezhetünk meg a jogok és kötelességek összhangba hozásáról. Az a benyomásom, hogy e törvényben túl sok a jog, de a sajtó kötelezettségeinek megfogalmazása igen hiányos. Én úgy fogom fel a szabadság kérdését, hogy saját belső szabadságom korlátja a másik ember és a közösség szabadságának tiszteletben tartása. Szükségesnek tartom, hogy a törvény fórumot hozzon létre az etikai vétségek kivizsgálására. Olyan érték-kodi- fikációra is szükség van, amely tisztázza: hol a határ, mely értékek sértése mikor, hogyan jelent vétséget. Meg kell gátolni az erőszak népszerűsítését, a pornográfia terjesztését, 168 A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvénynek már az ekkorra elkészült tervezeteiben sem foglalkoztak az egyházak és a közszolgálati média viszonyával, és később ez az igény komolyan nem is merült fel, egyértelmű konszenzusnak számított, hogy a majdani médiatörvény térjen ki erre a kérdésre. Az 1990/4. te. végül a 2. § (2) bek-ben csak annyiban érintette a kérdést, hogy általánosságban kimondta, „a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés terjesztése a tömegtájékoztatási eszközök útján is történhet”, továbbá, hogy „e tevékenységre a tájékoztatásra vonatkozó törvény rendelkezéseit kell alkalmazni”. 169 A paragrafus arról szólt, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, nem hívhat fel ilyen cselekmény elkövetésére. Ez a passzus egyébként bekerült az alaposan lerövidített, és végül az 1990. január végén elfogadott törvény szövegébe is, az eredeti, mások személyiségéhez fűződő jogok védelmét tartalmazó szöveget kiegészítették a „nem sértheti a közerkölcsöt” kitétellel. 170 A hivatkozott paragrafusok (valamint a 24—25. §) a Magyar Rádió és a Magyar Televízió tervezett Felügyelő Bizottságáról szólt. A 25. § — az országgyűlésben reprezentált pártok és a kormány mellett — tagságot biztosított „a tájékoztatással kapcsolatban tevékenykedő társadalmi szervezetekének, nyilván utóbbit értették automatikusan az egyházakra is. 82
