Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

És látva azon hangulatot, mely a nemzetiségek kérdésére nézve az egész hazában, mint e Házban is nyilatkozik, kimondhatatlan öröm­mel kell eltelnie minden hazafi keblének. Ha egybehasonlítjuk e hangulatot azon izgatottsággal, mi e kérdésre nézve egy évtizeddel előbb a hazában uralkodott, lehetetlen büszkeség nélkül tekinteni azon roppant politikai fogékonyságot, melynek köszönhetjük, hogy üy hathatósan vált hasznára a nemzetnek a szenvedések kemény iskolája. És ezen általános jó hangulatot nem zavarhatja meg az, ha egy-két hang e tekintetben másként nyilatkozott... csak azt bizonyítja, hogy nem valami kicsinált taktika részünkről az... ha­nem hogy mindenki szól szabadon, meggyőződése szerint (Helyes)." „Azt hiszik, nekünk csak távolról kell ijesztő képen mutatni ezen nemzetiségi kérdést, s mint a gyermek, rögtön elhallgatunk. Csalatkoznak! És ha valami szíthatná nálunk az úgynevezett sepa­ratisticus vágyakat, az éppen azon átkos politikája az osztrák hatalomnak, hogy folyton ingerli ellenünk a más nemzetiségeket s tudjuk jól, hogy ingerelni is fogja mindaddig, míg könnyenhívő és felizgatható tömegeket talál. Maga alatt vágja a fát az osztrák hatalom, midőn ily hathatós szert vél alkalmazni ellenünk. — Még csak egyet akarok a nemzetiségi kérdésre megjegyezni. Ellenségeink, kiket semmi sem ejt inkább kétségbe, mint az egyetértés különböző nemzetiségeink között, — nem kétlem, azt fogják mondani : ne higy­jetek nekik, ez csak kedvkeresés, csak licitatio. De legyenek meg­győződve más ajkú testvéreink... hogy komolyan és őszintén készek vagyunk megadni mindent, mi hazánk integritásával össze­fér; midőn velünk van dolguk, akkor nem a Gleichberechtigung embereivel van ügyük, s meg lehetnek győződve, hogy a magyar, ha ígér és amit ígér, azt szentül, meg is fogja tartani (Helyeslés) ," 16 Az általános vita utolsó napjain jutottak szóhoz a nemzetisé­gek képviselői. Beszédeikből kicsendül a nemzetiségi öntudatnak az a határozott hangja, ami 48 előtt még ismeretlen volt a magyar országgyűlésen. Az abszolutizmus tizenkét éve szétfoszlatta a nem­zetiségeknek Bécs irányába táplált illúzióit, a közös elnyomás köze­lebb hozta őket a magyarsághoz s ezért a legtöbben bizalommal tekintenek a magyar alkotmány helyreállítása elé, amitől a nem­zetiségi kérdés megoldását is várják. A kamarilla elleni ellenszen­vüket az is bizonyítja, hogy többségük a Tisza Kálmán-féle radi­kálisabb határozati javaslatot fogadta el. Vlad Alajos, a Krassó megyei n.-zorlenci kerület követe szó­lalt fel elsőnek a nemzetiségek közül az országgyűlés június 1-i XXXIV. ülésén. A nemzetiségi kérdés jelentőségét így méltatta: „ez az achülesi sark, ez a kérdések kérdése, melynek okos, szeren­csés vagy szerencsétlen megoldásától a legnagyobb részben felté­teleztetek ezen jobb sorsra érdemes ország jövőjének, boldog vagy boldogtalansága". Beszédét a történelmi daco-román öntudat hatja át. Elismeri, hogy a román mint szabad nemzet élt Magyarországon 16 Napló 345. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom