Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga
„Nekünk ezzel kapcsolatban két aggályunk merülhet fel, amire vonatkozólag remélem, hogy a magyar bíróság, amikor a törvényt alkalmazni fogja, kellő választ fog adni. Az egyik aggály az lehet, hogy ezzel a joggal a nem magyar anyanyelvű állampolgárok nemcsak élhetnek, hanem esetleg vissza is élhetnek. A javaslatban kilátásba helyezett és főként a sajtóvétségeknél igen súlyos büntetést nézetem szerint csak akkor szabad alkalmazni, ha az nemcsak egy nem magyar anyanyelvű, túlfinomult nemzetiségi érzésű állampolgárnak érzületvilágát sérti, hanem ha az egy átlag jó német, román, szlovák vagy rutén érzésvilágába ütközik." 9 Radocsay László igazságügyminiszter erre a megjegyzésre válaszában a következőket mondotta: „Azt méltóztatott mondani, a javaslat hiányossága, hogy csak szubjektív kritériumot állapít meg arra vonatkozólag, hogy mi a nemzetiségi érzület megsértése. Hiszen még ha így volna, akkor sem kételkedem benne, képviselőtársam is elismeri, hogy a magyar bíróság helyesen fogja megállapítani, hogy mi a kritériuma ennek a bűncselekménynek. Itt meg kell állapítanom, hogy nem úgy van, ahogy méltóztatott mondani, mert hiszen ennek a bűncselekménynek objektív kritériuma van és pedig az, hogy ha lealacsonyító kifejezést használ valaki valamely nemzetiséggel szemben. Ebben a „lealacsonyító"-ban kétségtelenül megvan az objektív kritérium is." 10 Az 1941 :V. tc. körül kialakult irodalomban is ellentétes nézetek szűrődtek le a vétség szubjektív és objektív ismérvének kérdéséről. Csekey István szerint a nemzetiségi érzület sokszor fel nem mérhető imponderabiliákból alakul ki, aminők a közösségi és egyéni színezetű lelki tényezők, továbbá különféle érzelmi és erkölcsi elemek. „Bármennyire szubjektív és irracionális elemekből is tevődik azonban össze a nemzetiségi érzület, mégis a bűncselekmény objektív ismertetőjeléül állapítja meg a törvény, ha valaki mást az országban élő nemzetiségre lealacsonyító kifejezés használatával vagy üyen cselekmény elkövetésével nemzetiségi érzületében megsért. A tárgyi ismertetőjel tehát a „lealacsonyító" fogalmában rejlik. 11 Losonczy István rámutat arra, hogy a törvény 1. §-a a nemzetiségi érzületet nem általában a sértéssel szemben, hanem csak bizonyos módon történő sértéssel, vagyis a lealacsonyító kifejezés használatával, vagy üyen cselekvés elkövetésével történő sértéssel szemben védi. Ezért ellentmondást lát egyrészt a jogtárgy korlátozott büntetőjogi védelme, másrészt a törvény alkotóinak a jogtárgy értékessége és büntetőjogi védelmének szükségessége tekintetében elfoglalt álláspontja között. Erre nézve a törvény indokolása azt a magyarázatot tartalmazza, hogy a „lealacsonyító" jelző által „jellegzetesen jut kifejezésre az, hogy a nemzetiségi érzület megsértésének külső kinyilvánítása az illető nemzetiség kisebbértékűségének kifejezésre juttatása". Az igazságügyminiszter ugyanerre utal, amikor a „lealacsonyító" jelzőnek objektív jelleget tulajdonít. Ezzel szemben Losonczy szerint „a jogsérelemnek ebből • 1939—1940. évi országgyűlési képviselőházi Napló IX. k., 142—143. 1. » Napló IX., 148. 1. 11 Csekey István: A nemzetiségi érzület büntetőjogi védelme. Kisebbségvédelem. IV. évf. 3—4. sz. Budapest, 1941. 4—5. 1.