Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

nyelv kötelező tanítását. 0 Az 1868:XXXVIII. tc. csak a felsőbb népiskolákban (64. § d), polgári iskolákban (74. § c) és tanító­képezdékben (88. § g. és 111. § d) rendelte el a magyar nyelv tan­tárgyként való tanítását. 7 A törvény megalkotása óba mindazok­ban az államokban, amelyek igényt tartottak a nemzeti jellegre, kötelezővé tették a népiskolákban az államnyelv tanítását, mint ahogy kétségtelenül nemcsak az állam, hanem elsősorban az állam­polgárok érdekeit szolgálja az, ha a hivatalos nyelvet elsajátítják. Ezt a 68-as törvények túlzott szabadelvűsége következtében be­állott hiányát igyekezett pótolni „a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben" című 1879:XVTH. tc, amelyet a nem­zetiségek és a magyarság ellenségei a magyarosítás elrettentő pél­dájának állítottak be a külföld előtt. Már a törvény országgyűlési tárgyalásán felsorakoztatták a magyar és nemzetiségi képviselők a magyar nyelv tanítása melletti és elleni érveiket. Magyar részről csak Mocsáry Lajos helyezkedett, elvi okokból kifolyólag, a törvényjavaslattal szembe. Baross Gábor előadó azt emelte ki, hogy a törvény módot kíván nyújtani minden­kinek a magyar nyelv elsajátítására s ezzel a nemzetiségi tanulók érdekeit akarja szolgálni, mivel azok a magyar nyelv ismerete nél­kül a középiskolában nem boldogulhatnak és még kevésbbé helyez­kedhetnek el közhivatalokban. Ezen túlmenően a magyar nemzet^ nek is biztosítania kell fennmaradását, aminek a magyar nyelv ter­jesztése az egyik eszköze. Az ország szomszédságában a nemzetisé­gek testvérnépei élnek s így ezek nincsenek kitéve a megsemmisü­lésnek, de a testvértelen magyar nemzetnek biztosítania kell nyel­vét és jövőjét. A nemzetiségi képviselők, köztük Zay Adolf szász és Polit Mihály szerb képviselő, az egyházi autonómia sérelmét látták a 6 Az elemi iskolák nyelvéről először a kultuszminiszter 1869. évi jelen­tése számol be, amikor a jelentés szerint az országban 5818 magyar, 1232 né­met, 2569 román, 1861 szlovák, 153 szerb, 80 horvát, 273 rutén, 6 bolgár, 13 vend, 1 cseh, valamint 710 magyar-német, 164 magyar-román, 265 magyar­szlovák, 10 magyar-szerb, 27 magyar-horvát, 103 magyar-rutén, 1 magyar­bolgár, 5 magyar-vend és 1 magyar-örmény tanítási nyelvű iskola működött. Közli Benisch Arthur: Nemzetiségi iskolák Magyarországon (1868—1914) c. tanulmányában (Kisebbségi Körlevél VII. évf., 4. sz., 1913 július 204. 1.). 7 Az 1868:XXXVTII. tc. 59—79. §§-ait hatályon kívül helyezte a polgári iskolákról szóló 1927 :XII. tc. 20. §-ának 2. bekezdése s ezáltal egyrészt jogilag is eltörölte a hat évtized alatt elsorvadt felsőbb népiskolákat, másrészt átszer­vezte a polgári iskolákat. A törvény 10. §-a biztosítja az iskolaállítási jogot az államnak, tőrvényhatóságnak, községnek, hitfelekezeteknek, társulatoknak és magánosoknak, a 2. § azonban fenntartja az 1868:XXXVIII. tc.-ben a magyar nyelv kötelező tanítására vonatkozó rendelkezést. Az 1868:XXXVIII. tc. 81—115. §§-ait hatályon kívül helyezte a tanítóképzésről szóló 1938: XIV. tc. 25. §-ának 2. bekezdése. A 'törvény 9. §-ának első bekezdése kimondja, hogy a tanító­képző akadémián magyar művelődési és társadalmi ismereteket is tanítani kell, a 24. § pedig a következő rendelkezést tartalmazza: „A nem magyar anya­nyelvű tanulók oktatására szolgáló kisebbségi iskolák tanítói személyzetének kiképzéséről a vallás- és közoktatásügyi miniszter a miniszterelnökkel egyet­értően gondoskodik."

Next

/
Oldalképek
Tartalom