Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga
ványaikat." Mindkét rendelkezést magában foglalja az 1868 :LX. tc. 3. §-a, amikor kimondja, hogy „a fentnevezett két metropoliának hívei jogosítva vannak egyházi, iskolai és ezekre vonatkozó alapítványi ügyeiket, az ország törvényeinek korlátai között, külön-külön és az illető metropoliák által Őfelségének teendő előleges bejelentés mellett idŐszakonkint egybehívandó egyházi gyülekezeteikben (congressusaikban) önállóan intézni, rendezni és ezen congressusokon alkotandó és Őfelsége által jóváhagyandó szabályok értelmében saját közegeik útján önállóan kezelni és igazgatni." Az 1849 július 28-i nemzetiségi törvény az ó-hitű egyházbeliek számára a budapesti egyetemnél teológiai tanítókar alapítását írta elő, ami a kiegyezés után nem valósult meg. Az egyetemi teológiai fakultás felállítása olyan jogot adott volna a szerb és román görög keletieknek, amivel a magyar protestánsok sem rendelkeztek. Az 1868 :LX. tc. 9. §-a végül arról is gondoskodott, hogy „a görög keleti vallás se nem szerb, se nem románajkú hívei ezentúl is meghagyatnak mindazon jogaikban, amelyeket egyházközségi s iskolai ügyeik önálló intézésében, szertartási nyelvük szabad használatában, mint szintén egyházközségi vagyonuk és alapítványaik kezelésében eddig gyakoroltak." 2. A vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895:XLIII. tc. ismét kimondta a vallásszabadság elvét, de a jövőben törvényesen elismerendő vallásfelekezetekről szóló fejezetben azt is leszögezte, hogy az ilyen felekezet jóváhagyása többek között akkor is megtagadható, ha a megalakulni kívánó vallásfelekezet elnevezése „faji vagy nemzetiségi jelleggel bírna" (8. §, 4. pont a). A törvény 6. §-a változatlanul fenntartotta többek között az ágostai hitvallású evangélikus, a görög keleti szerb és görög keleti román egyházak jogait, noha e két utóbbi már elnevezésében is kimondottan nemzetiségi jelleggel bír. A nyelvhasználat kérdését az egyházi életben a magyar törvényhozás az általa ismert szabadelvű szellemben szabályozta, ezáltal is alátámasztva azt az önkormányzatot, amelyet az egyházak vallási vagy nemzetiségi alapon élveztek. 3. A trianoni szerződés 58. §-ának 3. bekezdése szerint egyetlen magyar állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a vallási életben. Ezt a rendelkezést a 4800/1923. M. E. sz. rendelet is átvette s ennek megfelelően 2. §-ában kimondta, hogy minden magyar állampolgár szabadon használhatja anyanyelvét vallása gyakorlásában. Az anyanyelv használata a vallási életben nem új, sőt nagyon régi gyakorlat Magyarországon. Hivatkozhatunk arra is, hogy Erdélyben hamarább vezették be a görög keleti istentiszteletbe a szláv helyett a román nyelvet, mint a román fejedelemségekben s a havasalföldi metropolita az erdélyi fejedelmek korában még elfutotta az egyházi életben a román líyelv használatát, mivel az „bárdolatlan voltánál fogva nem való az istentiszteletre". 3 í 3 Jancsó Benedek: Erdély története. Kolozsvár, 1931, 77. 1.
