Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

31. §. Az egyházak nyelvhasználata. Az 1849 július 28-i nemzetiségi törvény rendelkezései. — Nyelvhasználat a vallási és egyházi életben. — Az anyakönyvek nyelve. — A felsőbb egyházi hatóságok nyelvhasználata. — A lelkészi államsegély. Az 1868:XLIV. tc. egyik alapelve az egységes magyar állampolgárság volt, ami kizárta azt, hogy a nemzetiség mint olyan, közjogi jogalanyt alkosson. A gyakorlat ezzel szemben azt mutatta, hogy ott, ahol a nemzetiség valamely egyházi szervezettel egybeesett, mint a románoknál, szerbeknél, erdélyi szászoknál, a nemzetiség mégis csak jogi cselekvőképességet nyert s az iskoláztatás és vagyonkezelés tekintetében bizonyos önkormányzattal rendelkezett. Ahol viszont a nemzetiség ilyen nemzeti jellegű szervezetre nem támaszkodhatott, mint a totóknál és a többi németeknél, ott a katolikus és protestáns egyházak kebelében a nemzetiség hátrányosabb helyzetbe jutott, mint a nemzetiségi egyházaknál. Különös fordulata a sorsnak, hogy épen azok a nemzetiségek rendelkeztek egyházi önkormányzattal, (a románok és szerbek) amelyek a magyar államra nézve veszélyt jelentettek, azok pedig, amelyeknek a kulturális felemelése az állam érdekében állott volna (tótok és németek), e tekintetben kevesebb előnyt élveztek.

1 1. Az 1849 július 28-i nemzetiségi törvény a görög keletiekre vonatkozóan négy §-t is tartalmazott, amelyek közül a későbbi törvényhozás és gyakorlat csak a 12. § rendelkezését nem váltotta be. Ezek: „9. §. Az ó-hitű egyház zsinata minden évben egybehivathatik és oly szabadon határozhat minden vallási és iskolai ügyek felett, mint a többi vallások. A zsinat jogához tartozik megválasztani a püspököket és határozni azon kérdés felett: vájjon a szerb és román nemzet egyházilag egyesülve maradjon-e vagy külön váljon egymástól?" A görög keleti román egyháznak a szerb görög keleti egyháztól való elválasztása és önálló egyházi gyülekezeteik szervezésének biztosítása a románok régi óhajának megfelelően az 1868:IX. tc.-kel történt meg.

2 A Szemere-féle nemzetiségi törvény 10. §-a szerint „az ó-hitűek egyházai és iskolái mindazon előnyökben részesülnek, melyeket az állam a többi vallásbeliek egyházainak és iskoláinak engedményez". A 11. § így rendelkezik: „Az ó-hitűek önmaguk igazgatják s kezelik egyházi és iskolai alapít1 V. ö. Apponyi Albert emlékiratai. 2. k., 61—62. 1. 2 V. ö. „Kiegyezés az uralkodóházzal és a nemzetiségekkel" c. §-sal. 421 1