Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

nélkül Hunnia semmi.

11 Amikor Kossuth a börtönből kiszabadulva a nemzetiségekkel heves polémiákba keveredik, Széchenyi megírja ellene a „Kelet népé"-t 1841-ben és matematikai képlettel bizonyítja be, hogy az asszimilációs nemzetiségi politika esztelenség. „Vájjon jó tactica-e, — úgymond — ha = egy font magyarsággal nagy hetykén kiállunk, s abban él akarunk olvasztani = % font tótot, 60 font szlávval egybefüggő tótot; y

2 font görögöt, 40 font vallásrokonnal egybefüggő görögöt; y

2 font oláhot, szinte % fonttal egybefüggő oláhot; és végkép 40 font németet, velünk lehető legnagyobb összefüggésben levő németet. — Hol vannak itt a hihetőség számai, hol Ígérkezik itt siker?"

12 E helyett azt tanácsolja, hogy a nemzetiségekkel való súrlódást olyan területre kell átvinni, ahol a magyarság erősebb s ez az alkotmány területe. Vegyük be őket alkotmányunkba, hogy ők ismét bevegyenek minket, tudniülik a magyarságot magukba — vonja le a következtetést Széchenyi. A „Kelet Népé"-ben kifejtett nézeteivel Széchenyi csaknem egyedül maradt s br. Eötvös József és Vörösmarty Mihály is Kossuthhoz csatlakozott, aki a horvátok elleni haragjában Pest vármegye közgyűlésén már azt javasolta, hogy Horvátországot válaszszák el törvényhozási és közigazgatási tekintetben Magyarországtól. Közben Pulszky Ferenc és Kossuth fiatal követői heves vitát folytattak a tót, cseh és horvát közírókkal, ami a magyarság nem kis kárára a német sajtóba is átterjedt. Mivel Pulszkyék a nemzeti álláspontot képviselték, senki sem mert rámutatni hibáikra s ezért Széchenyi ismét szót emelt az Akadémia 1842 november 27-i ülésén a magyarosítok ellen, feltárva a maga teljességében nemzetiségi szemléletét és politikáját. A magyarosítás titka szerinte nem a magyar nyelv erőszakolása, hanem az „olvasztói felsőbbség". „Ámde bír-e ilyessel — úgymond — az, ki szeretetre méltóság és rokonszenvgerjesztés helyett kuruzslóként csak külsőleg hat, s mert grammatikát tanít, mindenüvé zsinórt varr, s mindent veres, zöld és fejérrel eltarkít, már azt hiszi, szíveket bájolt s velőket hódított? Vagy bír-e az olvasztói felsőbbséggel, ki másban nem tudja becsülni, miért maga követel megbecsülést?" „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán, ki, mert épen nincs más tulajdona, és a vak hév által mégis felhőkbe emeltetik, azok hazafiságát is gyanússá teszi, homályba állítja, sőt ellenük antipathiát és gyűlöletet gerjeszt, kik szeplőtelen kebellel, minden efféle undok salaktul menten, a honszeretet legtisztább szellemében kapcsolvák vérükhöz."

13 Végül is arra hívja fel az Akadémia tag*i Gr. Széchenyi István: Hunnia. Pest, 1858, 128. 1. — A Hunniát 1834— 1835-ben írta Széchenyi, de csak 1858-ban került kiadásra. 12 Gr. Széchenyi István: A Kelet népe. Pest, 1841, 73. 1. 13 Gr. Széchenyi beszédei. A Magyar T. Akadémia megbizásából összegyűjtötte s jegyzetekkel kísérte Zichy Antal. Budapest, 1887, 252. és 255. 1. — Lásd a beszédre vonatkozóan a Láthatár 1942 decemberi (X. évf., 12. sz.)