Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

4. A fenti és az egész országra kiterjedő rendelkezések alól a kárpátaljai területekre vonatkozó igazságügyi szervezeti rendelkezésekről szóló 5800/1939. M. E. sz. rendelet tesz kivételt. E kormányrendelet 12. §-a ugyanis többek között kimondja, hogy a 4800/1923. M. E. sz. rendelet szabályain túl a kárpátaljai kir. bíróságoknál és ügyészségeknél folyó ügyekben akár az elsőfokú, akár a felebbviteli eljárásban, az ügyvéd, úgyszintén a helyettesítésében eljáró személy az állam hivatalos nyelve mellett a magyar-orosz nyelvet is használhatja. Ez a rendelkezés a 6200/1939. M. E. sz. rendelet 12. §-ának abból a rendelkezéséből következik, mely szerint a kárpátaljai területen az állam hivatalos nyelve a magyar és magyarorosz. Ugyanennek a megszorításnak a figyelembe vételével kell az idézéseket a megidézendő személy anyanyelvén is kiadni, feltéve, hogy a bíróságnak az illető anyanyelvéről tudomása van. Minden más bírói határozatot^ ideértve a telekkönyvi hatóságok, valamint a felsőbíróságok határozatait is, az első bekezdésben említett megszorítás figyelembe vételével az érdekelt személy anyanyelvén is ki kell adni, amennyiben azt kívánja." Ezt az 1262/1920. I. M. sz. rendelet 3. §-a így értelmezi: „A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 11. §-ának az előbbi 2. §-ban idézett rendelkezései értelmében az idézéseket és egyéb határozatokat az ott megjelölt esetekben és az ott említetit megszorítások figyelembevételével hivatalból hiteles fordítással kell ellátni, még pedig a határozat alakjához képest külön, vagy a magyar szöveg mellett hasábosán. Ha a bíróság az idézést, vagy más határozatot hivatalból nem látta el a szükséges hiteles fordítással, a fél, akinek a határozatot kézbesítették, utólag is kérheti a hiteles fordítás kiadását. Ez azonban sem a tárgyalás megtartását, sem az eljárást nem akadályozza." Itt is elsősorban a felsőbíróságokat kell kivonnunk a fenti rendelkezések hatálya alól. A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 11. §-ának első bekezdésétől eltérően a 4800/1923. M. E. sz. rendelet 13. §-a a 'kir. járásbíróságokat és törvényszékeket csak a fél kérésére kötelezi arra, hogy határozataikat a felek anyanyelvén is közöljék. A szemlék és más perbeli cselekmények nyelve tekintetében a 4800/1923. M. E. sz. rendelet nem intézkedik, de mivel annak 14. §-a kimondja, hogy az anyanyelvük használatára jogosultakkal a járásbíróság és törvényszék kérésükre szóbeli érintkezésben is anyanyelvüket köteles használni, ebből az következik, hogy az írásbeli érintkezésben is az anyanyelvet kell használni. Annál is inkább, mivel ez az 1868:XLIV. tc. 8. §-ában is benne foglaltatott. A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 11. §-ának, az 1262/1920. L M. sz. rendelet 3. §-ának és a 4800/1923. M. E. sz. rendelet 13. §-ának az idézések és határozatok nyelvére vonatkozó rendelkezései egymást kölcsönösen kiegészítik. Az 1262/1920. I. M. sz. rendelet 7. §-a sem ellentétes a 4800/1923. M. E. sz. rendelettel, sőt az abban biztosított nyelvhasználat végrehajtásáról is gondoskodik a következő rendelkezésével: „Azoknál a járásbíróságoknál és törvényszékeknél, amelyeknek területén valamely nemzeti kisebbségnek nyelve községi hivatalos vagy jegyzőkönyvi nyelv, a szükséghez képest állandó hites tolmács állást kell szervezni. Az olyan tolmácsdíjat, amely a 4044/1919. M. E. sz. rendelet 10. és 11. §-án alapuló nyelvhasználat folytán merült fel, a nemzeti kisebbséghez tartozó fél sem előlegezni, sem megfizetni nem köteles."