Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

lődésének ellenére a magyarság még mindig kisebbséget képez a saját hazájában.

3 A nemzetiségek nemzeti öntudatra ébredése a jobbágyfelszabadítással válik teljessé, s a jobbágyfelszabadítás, amitől a magyar nemesség a két hazában az ország szabad polgárainak egyesülését várta, az ország nemzetiségi széttagoltságát politikai síkra is átvitte. A rendi korban a nemzetiségi törekvések csak a nemzetiségi intelligencia bizonyos rétegeiben éltek, mint történelmi tanulmányok, vagy irodalmi ábrándok. A nemzetiségek vezető osztályának nagyobb része mint magyar nemes vagy városi polgár szervesen beilleszkedett a rendi keretekbe, amelyeknek nem volt élénk nemzeti színezete s a magyar nemesi életforma mint eszmény nagy vonzóerőt gyakorolt a nemzetiségek alsóbb rétegeinek felemelkedni törekvő tagjaira. A 48-as alkotmányreformmal azonban megszűnt a magyar nemesi életforma gravitációs ereje, felszakadtak azok a kötelékek, amelyek a nemzetiségeket a magyarsághoz fűzték, a nemzetiségek idegen hatalmak befolyására a magyar nemességtől kapott szabadságot és egyenlőséget a testvériség ellen használták fel s a nemzetiségi polgári osztályok kialakulásával megbomlott a nemzetiségi törekvések és az új magyar állam közötti egyensúly. A magyai' nemesség akkor még nagyban-egészében nem tudta felmérni a nemzetiségi kérdés horderejét és nem tudta kiszámítani azokat a következményeket, amelyekhez a 48-as reformok nemzetiségi vonatkozásban vezethetnek.

4 A reformkorszak nemzetiségi politikáját a nemzeti védelem jellemzi az egyik oldalon a Dunamedencén át a Földközi tenger felé törekvő orosz veszedelem ellen, a másikon a nemzetiségeket a magyarsággal szemben kijátszó osztrák császárság irányába. A pánszlávizmus és a magyarországi nemzetiségi kérdés összefüggéseit először br. Wesselényi Miklós, az első nemzetiségi politikus

5 ismerte fel s ellenszerül az alkotmány malasztjának a nemzetiségekre való kiterjesztését ajánlotta. Felhívta a figyelmet arra, hogy e tekintetben a magyarságnak a néme3 Fényes Elek 1841-ben megjelent statisztikája szerint a nemzetiségek számaránya Magyarországon a következő volt: magyar 4.812,759, német 1.273,677, tót 1.687,256, horvát 886,079, szerb 828.365, ruthén 442,903, román 2.202,542. 4 Az 1848. évi törvénycikkek a nemzetiségi jobbágyság számára is épen úgy meghozták a felszabadulást és jogegyenlőséget, mint a magyar jobbágyság számára. A nemzetiségeket külön mindössze két rendelkezés érintette, nevezetesen passziv választójoga csak annak lehet az országgyűlési követválasztáson, aki a törvény azon rendeletének, hogy a törvényhozási nyelv egyedül a magyar, megfelelni képes (1848:V. tc. 3. §.ï; a megyegyüléseknek pedig a nyelve a magyar (1848:XVI. tc. 2. §.). 5 Asztalos Miklós: Wesselényi Miklós az első nemzetiségi politikus. Symposion könyvek, 5. sz. Pécs, 1927, 63 1. — V. ö. Zsilinszky Mihály: Báró Wesselényi Miklós és a nemzetiségi kérdés. Budapesti Szemle, 1895, CCXIX. sz. 321— 348. 1. — Gál István: Wesselényi Miklós. Erdélyi Csillagok (második sorozat). Erdélyi Szép míves Céh, Kolozsvár, 1942, 209—248. 1. — Mikó Imre: Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája. Különlenyomat a „Hitel" 1943. évi szeptemberi számából. Kolozsvár, 1943, 15 1.