Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
IV. FEJEZET. Nemzetiségi jogunk alapelvei
az akkori Európában különböző irányzatokhoz vezetett. A nemzet szót modern értelemben először az angol és amerikai forradalmakban használják, de csak a francia forradalom után lesz általános. A forradalmi tanok szerint a szuverenitás a polgárok összességében rejlik s ebben az értelemben lehet „nemzeti szuverenitásáról beszélni. A nyugati nemzetfogalom tehát etnikai és politikai tartalommal bír s terjedelme egybeesik az állami határokkal. Ezzel szemben Közép- és Keleteurópában a politikai szervezet és a nemzet fogalma nem fedik egymást, egy állam keretei között etnográfiai tekintetben különböző népek élnek együtt s magukat a szerint nevezik nemzetnek vagy nemzetiségnek, hogy az államhatalom gyakorlásában részt vesznek-e? 20 Mihelyt tehát a népszuverenitás elvénél fogva a politikai hatalomból addig kirekesztett alsóbb néposztályok is politikai tényezőkké váltak és nemcsak az államhatalom jellegét megadó nép, hanem az államban élő többi népek is nemzeti öntudatra ébredtek, a vegyeslakosságú államokban felmerült a kérdés, hogyan osszák meg a szuverenitás gyakorlását az állampolgárok sokszínű csoportjai és rétegei között? Nyugaton ez a kérdés nem okozott nagyobb nehézségeket, mert ott már az abszolút királyság korában az erős központi hatalom vezetésé alatt megtörtént a különböző népelemek egységes nemzetté való összeolvadása, itt tehát a népszuverenitás elvének keresztülvitelé legfeljebb társadalmi megrázkódtatásokat, de semmiesetre sem nemzetiségi ellentéteket idézett fel. Az 1791. évi francia alkotmány szerint a szuveriénitás egységes, oszthatatlan és a nemzeté, a nép egyetlen rétege vagy egyetlen egyén sem sajátíthatja ki azt magának (III. cím 1. § ). Az emberi jogok nyilatkozata szerint a nép egyetlen része (portion) sem gyakorolhatja az egész nép hatalmát. 21 A francia nemzetfogalomnak tehát határozottan politiki jellege van s a nagy forradalom után az államnépesség összességét jelenti. A nemzethez való tartozást e szerint nem a faj vagy a nyelv objektív ismérvei döntik el, hanem az egyén szabad akarata s ebben az értelemben írja Renan, hogy a nemzet egy mindennapos népszavazás, egy lélek, „un principe spirituel". 22 Minden nemzet a maga sajátos viszonyainak és érdekeinek megfelelően alakítja ki nemzetfogalmát s innen van az, hogy a német nemzetfogalom a franciával ellentétben etnográfiai jelleggel bír és a kultúrközösséget tekinti a nemzetiség alapjának. Amíg Franciaország nemzeti egysége kialakult, Németország apró fejedelemségek tarka mozaikjának képét mutatta, ahol a cuius regio, eius religio elve uralkodik. A németség földrajzi és politikai széttagoltságában egyedül a kulturális kapcsolat bizonyult alkalmasnak a nemzet egyes testeinek összefogására és annak a reménységnek az 29 Akzin B.: La soziologie de la nationalité. (La Nationalité dans la Science et dans le droit contemporain. Paris évsz. nélk.) 4—5. 1. 21 Johannet, René: Le principe des nationalités. Paris 1923, 246 1. 22 Renan, Ernest: Qu'est-ce qu'une nation. Paris 1934, 38. és 83. 1.
