Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

viszonyokhoz képest a szülők kívánságára sokhelyt vissza kellett térni a gyermekek anyanyelvén tanító iskolára, másutt a magyar környezetben élő kisebb nemzetiségi szórványok részére a magyar tannyelvű iskolába kellett bevezetni tantárgyként az anyanyelvet. — Az új kormányrendelet is az ősi hagyományok szellemében és a gyakorlati élet követelményeinek figyelembevételével készült. Gondoskodik arról, hogy nemzetiségi vidéken és mindenütt, ahol kellő számú nem magyar anyanyelvű tanköteles van, a nyelvi kisebbséghez tartozó szülők gyermekeiket minden befolyástól és korlátozástól menten, szabad elhatározásuk szerint járathassák anyanyelvükön tanító iskolába. Az oktatás ilyképpen általában a gyermek anyanyelvén fog történni. — Természetszerűleg továbbra is fennmarad az a korábbi rendelkezés, hogy ahol kellő számú gyermek szülei kívánják, ezeknek a magyar tannyelvű iskolában is külön tantárgyként kell tanítani anyanyelvüket s módot ad a rendelet arra is, hogy a szülők határozott kívánságára a tanítás továbbra is két nyelven történjék ott, ahol ezt az érdekeltek gyakorlati okokból kívánatosnak és szükségesnek látják. Módot keresünk arra is, hogy a magyar környezetben elszórtan élő nem magyar gyermekek is anyanyelvükön nyerhessenek oktatást. — A nemzet alapját alkotó család egysége érdekében rendíthetetlenül fenn kell tartanunk e kérdésben az apai jogot: a szülők szabad elhatározáson alapuló akaratának kell eldöntenie a kérdést, hogy a gyermek melyik iskolát látogassa és azt a jogot is meg kell adni a szülőknek, hogy gyermekük népiskolai tanulmányainak folyamán is megváltoztathassák akaratukat, átvihessék más iskolába. A kormány a legnagyobb eréllyel fog gondoskodni, hogy a szülők akaratuknak szabadon érvényt szerezzenek és minden külső befolyásolást, — akár hatósági szerv, akár mások részéről történjék — legszigorúbban meg fog torolni. Változatlanul érvényben maradnak a magyar államnyelv kötelező tanítására vonatkozó törvényes rendelkezések és azok is, amelyek a nemzetiségi és vegyes lakosságú községekben lakó magyar gyermekeknek anyanyelvükön való oktatását biztosítják." Hóman Bálint nyilatkozatában kijelentette, hogy az ő feladata a rendelet végrehajtása. Gondoskodnia kell arról, hogy nem magyarjakú honfitársai gyermekeiket anyanyelvükön taníttathassák, hogy ahol magyar környezetben megfelelő számú nem magyar anyanyelvű tanköteles van, ott a magyar iskolákban ezek számára anyanyelvüket tantárgyként tanítsák és végül arról, hogy mindlen tanköteles magyar gyermek magyar nyelvű népiskolai oktatásban részesüljön. — „Arra nézve, hogy a gyermek milyen tannyelvű iskolába járjon, .. .egyedül csak a szülők akarata lehet irányadó. Ezért igazgatási és felügyeleti hatáskörben biztosítanunk kell, hogy ez az akarat minden hivatali és agitatív befolyástól menten nyüvánulhasson meg. E végből meg kell teremtenünk az anyagi előfeltételeit annak, hogy minden szülőnek módjában legyen oly iskolába járatni gyermekét, aminőbe kívánja. — Jelenleg Erdély kivételével... kerek számban 1200 népiskolában folyik a tanítás a gyermekek anyanyelvén, közülök 700 iskolában kizárólag anyanyelven, a többiben vegyesen az anyanyelven és magyarul. Ezekben az iskolákban semmi akadálya sincsen az anyanyelvi oktatás bevezetésének. Ha másutt is szüksége mutatkoznék nem magyar tannyelvű iskolák, illetőleg osztályok felállításának, ezt is megoldhatjuk a jövő tanévtől kezdodőleg.