Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

és németeket, tehát azokat is, akik ezt nem igényelték a maguk számára. A javaslat a megyékben, községekben és városokban azt a nemzetiséget tekinti uralkodónak, mely ott viszonylagos többséggel rendelkezik. Ennek a nyelve a hivatalos nyelv, ami mellett második hivatalos nyelvnek csak annak a nemzetiségnek nyelve ismerhető el, mely az illető megye, község vagy város lakosságának egy harmadát teszi ki. A törvényhozás nyelve sem a magyar, hanem „az ország lakói többségének nyelve", az országgyűlésen mindenik a maga nyelvén beszélhet s a központi kormánynak és a legfőbb törvényszéknek is a megfelelő vármegye nyelvére kell lefordítania intézvényeit és ítéleteit. A törvények és kormányrendeletek hat nyelven adandók ki. A megyék, kerületek és városok főnökei a felettük álló hatóságokkal saját hivatalos nyelvükön leveleznek s a felek is anyanyelvüket használhatják a közigazgatási hatóságok, valamint az első és második fokú bírói forumok előtt. Minden egyes nemzetiségnek joga van iskolákat és társulatokat alapítani. Az elemi és középiskolák nyelve az illető kerület többségének nyelve lesz. Az egyetemeken a hat nemzetiség nyelvének és irodalmának számára is tanszékeket fognak felállítani, sőt tanfolyamokat is tarthatnak az illető nemzetiségek nyelvén. Aki olyan hivatalba akar lépni, ahol a magyar nyelv tudása szükséges, ennek bizonyítékát kell adnia. A javaslat végül kimondja, hogy e törvény főszabályai alaptörvény jelleggel birnak.

6 Az Irányi-féle javaslat több hasonlóságot mutat a nemzetiségek 1868. évi törvényjavaslatával, mint az 1868:XLIV. tc.-kel s elveti azt a közjogi alapot, amelyhez Deák a kiegyezés idején olyan kitartóan ragszkodott. Bizonyos mértékig Kossuth Lajos alkotmánytervére és a dunai államok szövetségére emlékeztet, de Kossuth az alkotmánytervben csak a nemzetiségi főnök választásáig ment el, konfederációs tervében pedig ha azon túl is lépett, ezt abban a reményben tette, hogy egy államszövetség magasabb egységébe felszívhatja a szomszéd kis államokat s így kihúzza a nemzetiségi irredenta méregfogát. Irányi javaslatának tárgyalására sohasem került sor s ha néhány év múlva mégis a Ház elé terjesztették volna, bizonyára a szélsőbaloldalon talált volna a leghevesebb ellenzésre. Mocsáry már az abszolutizmus alatt az elsők között ismerte fel, hogy Magyarország jövőjének alakulása a nemzetiségi kérdés megoldásától függ és hogy a magyarság csak ezen az úton töltheti _ be keleteurópai hivatását. „Meg vagyok győződve afelől, — úgymond — hogy jövendőnk attól függ, tudunk-e jóra menni a velünk élő mindenféle nyelvű népekkel, meg tudunk-e velük élni békességben és mégis szabadság és haladás tekintetében tűrhető állapotban ... Mihelyt újra mozoghatunk, a világ feszült figyelemmel fogja kísérni minden léptünket, mindenekfelett pedig azon eljárásunkat, azon utat, melyen indulni fogunk a nemzetiségek kérdésében. Ha higgadtságot, eszélyt, valódi politikát fogunk mutatni e tekintetben, meg lesz nyerve részünkre a közvélemény; ha ellenben szenvedély, kisszerű civakodás és alap nélkül való vetélkedés fog ismét, mint azelőtt e kérdésnél felülkerekedni, ha a világ azt látja, hogy mi nem felejtettünk semmit és nem tanultunk semmit: akkor majd 6 Közli Jászi Oszkár i. m. 350—353. 1.