Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása
13. §. A nemzetiségi törvényjavaslat képviselőházi részletes vitája. A román és szerb képviselők többsége kivonul a részletes vita megkezdése előtt. — A Ház részleteiben is letárgyalja és elfogadja Deák Ferenc törvényjavaslatát Csengery Imre, Gál János, Bobory Károly és Tisza Kálmánt módosításaival. A nemzetiségi törvényjavaslat részletes vitája az országgyűlés képviselőházának november 29-i CCCXXVIH. ülésén zajlott le. Az elnöki bejelentés után a román és szerb képviselők nevében két rövid nyilatkozat hangzott el, mely szerint nem kívánnak résztvenni a Ház által elfogadott Deák-féle javaslat részletes vitájában. Mocsonyi Sándor: „... Az alapelv, mely e javaslatban foglaltatik, az én és elvtársaim legbenső meggyőződésével egyenes ellentétben áll, és miután más részről a részletes vita alkalmával tehető módosítások alapján az alapelvet megváltoztatni nem lehet, kénytelen vagyok, meggyőződésem szerint, legmélyebb sajnálattal kijelenteni, hogy én és elvtársaim nem tudjuk lelküsmeretünkkel összeegyeztetni, hogy az e kérdés tárgyalásával járó nagy felelősséget magunkra vállaljuk.. ." l Miletics Szvetozár: „... Örömmel constatálom, hogy többet nem lehet azon taktikát praktizálni s használni, hogy mondassék vagy lapokban és más úton hirdettessék, hogy a kisebbség indítványát csak azon két-három, úgynevezett túlzó ember programmja képezi, miután az öt napi vita megmutatta, hogy az nemcsak két-három, hanem minden román és szerb programmja (Fölkiáltások: Összesen csak 24!) amennyien vagyunk (Fölkiáltások: 24-é!) egy és más kivételével, valamennyi szerb s román nemzetiségű tag programmja. Meg vagyok győződve, hogy ez az egész román és szerb nép programmja volt és lesz. (Nagy zaj között elvtársaival együtt távozik.) "2 Ivacskovics György, a Temes megyei csákovai kerület képviselője, óvást emel Mocsonyi és Miletics kijelentései ellen. Minden választókerületben több nemzetiség van és itt mindenki nem nemzetiségi, hanem országos képviselő. Aki csak egy nemzetiséget akar képviselni, az tegye le a mandátumát. 3 1 Napló 175. 1. 2 Napló 175. 1. s Napló 176. 1.