Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

Bindex Károly, az újegyházszéki kerület képviselője, a nemzetiségi elvet a kor szabadsági törekvései egyik formájának tartja, de szembeszáll azzal a nézettel, mely szerint minden nemzetiség az államalkotásra volna hivatva és a nemzetiségi kérdést mint állami belkérdést tárgyalja. A többségi javaslat szerzői nem ismerték az erdélyi viszonyokat. A három országos nyelv itt teljesen egyenjogú volt. A szászok „szabadon használták mindig minden hivatalaikban s gyűléseikben az anya német nyelvet, mint a művelődésük, vallási meggyőződésük, erkölcsi haladásuk és polgári kifejlődésük dúsgazdag forrását, melynek birtokában még rövid idővel az unió előtt, 1847-ben, törvény által újra biztosíttatott a szász nemzet". Ezért nem fogadja el Erdélyre nézve a javaslatot. De nem fogadja el Magyarországra nézve sem, mert ha igaz is az, hogy a hazában egy politikai nemzet és több nemzetiség van, akkor is a nemzetiségeknek joguk van nyelvük, művelődésük, vallásuk és magánjoguk megtartására és ápolására, amit a javaslat nem biztosít. A szászoknak külön intézményeik és magánjoguk van s mivel a javaslat az 1861-i ígéretekkel ellentétben erre nincs tekintettel, hanem még az egyházi életbe is beavatkozni, nem fogadhatja el azt.

115 Macellariu Illés, Szerdahely Szászszék és város képviselője is azon a nézeten van, hogy amíg az erdélyi unió kérdése el nem dőlt, nem szólhat érdemben hozzá a kérdéshez. Arra az esetre azonban, ha e törvényt Erdélyre is kiterjesztenék, már - előre a kisebbségi javaslat mellett nyilatkozik, mert csak ez biztosítja az egyenjogúságot. A többségi javaslat nem ismeri el a nem magyar nemzetek létezését. A románok szabad akaratukból választották meg Tuhutumot vezérnek és együtt véreztek a magyarokkal a hazáért s ha eddig kiskorúak is voltak, most öntudatra ébredtek. „Ami víz a halnak, a nap a növénynek, az a nyelv a nemzetiségnek s a nemzetiség minden népnek. "

116 A románok annak születtek, román nyelvvel éltek és így akarnak meghalni. Nemzetiségüket még Erdély 1848 előtti törvényei is elismerték, mint toleráltat. Nyelvükhöz való joguk az észjogban gyökerezik, ahhoz ragaszkodnak. A több nyelv egyenjogúsága nem veszélyezteti az ország egységét, sőt Szent István szerint csak az üyen királyság erős. A magyar nemzet azonban nem akar a többi testvére lenni, hanem uralkodni akar felettük. A románok Esculeumnál testvérkezet nyújtottak a magyarságnak és mégis küenc századon át rabszolgaságban tartották őket. Most, hogy felszabadultak a személyes rabszolgaság alól, nemzeti rabszolgaságot akarnak a nyakukba akasztani. „Én azon véleményen vagyok, hogy mi románok, ahányan vagyunk a világon, nem fogunk egy Daco-Romániát soha létrehozni, de egyszersmind kimondom azon erős meggyőződésemet is, hogy biz azt az egész magyar nemzet se fogja megakadályozhatni."

117 i" Napló 156. 1. i" Napló 157. 1. i« Napló 139. 1.