Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

A november 28-i CCCXXVII. országos gyűlésen ér véget a nemzetiségi törvényjavaslat általános vitája. Az első felszólaló Papp Zsigmond, Kővárvidék kisnyiresi kerü­letének képviselője, a politikai nemzet fogalmának meghatározásá­val foglalkozik. 48 előtt a politikai nemzet a nemesi osztály voft, amelyben román és szláv nemesek is benne foglaltattak. 48 után a nemesi osztály megszűnt és a politikai jogokat átruházta Magyar­ország összes lakóira vallás és nemzetiségre való tekintet nélkül, ma tehát politikai nemzetnek Magyarország lakosságának egyete­mét tekintik. Ebből azonban nem következik, hogy Magyarország lakóit mind magyarnak kellene tekinteni; a nem magyar ajkúak csak a politikai jogok gyakorlása tekintetében tagjai a magyar politikai nemzetnek. A nemzetiségek között bizonyos kapcsolatra van szükség és ezt jelenti az országgyűlési, törvényhozási kapcso­lat és a kormányzási nyelv. Nem helyesli az országgyűlés több­nyelvűségét, bár az az 1861. évi javaslatban kimondatott. A me­gyékben a nyelvhasználatnál a központi javaslatot hajlandó irány­adónak elfogadni, de csak a megyék végleges szervezéséig, amit ha nem fogadnának el, a kisebbségi javaslatot pártfogolja. „Jól tudom uraim, — úgymond —> hogy a magyar nemzet, mint egy izolált néptörzs, Közép-Európában egyedül áll testvér és atyafi nélkül; azt is tudom, hogy ezen két nemzet jó frigyben együtt élve, valamint a mult időkben képesek voltak a barbarizmus ellen meg­védeni a civilisatiot, valamint láttuk a tatárfutásokat és láttuk a török patkóktól összetiprott földeinket, de kivertük őket közös erő­vel és éltünk, el nem vesztünk: úgy ezentúl is, ha a jó frigyet fenn fogjuk tartani, megvédjük magunkat minden veszedelemtől. Nekünk, a románoknak és magyaroknak meg kell mutatnunk, hogy jó egyet­értéssel közremunkálkodván, megélhetünk és boldogulhatunk." 97 A törvényjavaslat címét és bevezetését bírálva helyesebbnek tartaná, ha „a magyar nyelvről" szólna a cím, mint az 1836. és 1844. évi nyelvtörvényeké. Bár nézete eltér a Babesétől, aki a nemzetisége­ket telekkönyvezni kívánja, a méltányosság és igazság nevében a kisebbség javaslatát fogadja el. 98 Tisza Kálmán, Debrecen város képviselője, a honfoglalásból indul ki, amikor a magyarok legyőzték a Kárpátok közt élő népe­ket s azóta együtt élnek velük politikai és diplomáciai szempont­ból egyetlen nemzetet alkotva. A hódító és hódított közötti viszony­ból azonban nem akar következtetéseket levonni, mert bár voltak korok, amikor a nemzetiségek és a magyarság egymás ellen küz­döttek, ebből azonban egyik félnek sem volt haszna, hanem csak a mindnyájuk közös vesztét akaró kajánságnak. Az egyik nemzeti­ségi képviselő azt mondta, hogy a nemzetiségek nem a reakciót szolgálták, hanem a reakció akarta őket saját céljaira felhasználni. Ebből az következik, hogy a hatalomnak be kell látnia: olyan óhaj­87 Napló 134. 1. 88 Napló 135. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom