Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

tásokat ébresztett, amelyek jogosult létét is veszéllyel fenyegetik; a nemzetiségek pedig meggyőződhettek arról, hogy az ilyen szövetség eredménye legfeljebb a Gleichbeknechtigung lehet. „Én azt hiszem, — folytatja beszédét — hogy két tény van, amelyből minden egyebek mellőzésével ki kell indulnunk: az egyik, igaz, hogy itt létezik egy állam, mely magyar államnak neveztetik ezredév óta, s hogy ezen állam összes lakói diplomatikailag és politikailag a külfölddel szemben, mint egységes magyar nemzet ismeretesek; a másik, hogy e hazában különböző nemzetiségű polgárok laknak. S e két szempontot véve figyelembe, a nemzetiségi kérdést úgy kell megoldanunk, hogy ezen hazának integritását s ezen nemzetnek a külföld irányában egységet fenntartsuk, a nemzetiségeknek pedig nemzetiségi tekintetben is teljesen egyenlő szabadságot adjunk mindaddig és mindazokban, ameddig ama két előfeltétel nem veszélyeztetik. Ez az t. ház, amit a képviselőház, sőt maga az országgyűlés több ízben ígért, ez az, minek ma beváltásáról van szó."

99 Ezek után a többségi javaslat ellen felhozott vádakat cáfolja. Az első vád szerint a javaslat illetéktelen szupremáciát biztosít a magyar nyelvnek, amit tagadásba vesz, mivel a dolog természeténél fogva szükség van egy közvetítő államnyelvre. Ez csak a magyar lehet, mivel a magyarság szánjánál, műveltségénél, vagyonosságánál, történelmi múltjánál fogva vezető szerepet játszik a hazában. Ha a magyar nemzet elveszíti ezeket a feltételeket, akkor hiába van törvénybe iktatva a magyar nyelv, mert szerepét az a nemzetiség fogja átvenni, amely e feltételek birtokában lesz. Az a követelés sem helytálló, hogy a törvényhatóságokban a helyi többség nyelve legyen használatos, mivel ez nem egyéb, mint indirekt úton nemzetiségi kerületek alkotása és a többi nyelv elnyomásához vezetne az illető kerületben. A legfőbb vád azonban az, hogy a nemzetiség nemzetként való el nem ismerése azok halálát vonná maga után. Az elfogulatlan szemlélők ítéletére bízza, lehet-e nemzethalálról beszélni, amikor csak nemrég mondták ki, hogy az iskolákban mindenki anyanyelvén oktattassék egész az akadémiai felsőbb intézetekig, sőt ezeken a nemzetiségek tanszéket is kaptak, amidőn községben, egyházban, társulás útján megengedik a nemzetiség szabad érvényesülését? Ha ilyen törvények mellett valamelyik nemzetiség el fog halni, az legfeljebb azért következhet be, mert nincs meg benne a szükséges életerő.

100 Nagy súlyt helyeztek arra, hogy a nemzet szó a törvénykönyvbe bekerüljön — s ezt Dobrzánszky hosszasan fejtegette. A „nationes" szó azonban nem a mai politikai nemzetet jelentette. A Werbőczynél előforduló „nationes" kifejezés csak a jobbágyokra vonatkozott, ami Dobrzánszky idézetéből is kitűnik, már pedig poli98 Napló 136. i. Napló 137. 1.