Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása
men azt kívánná, hogy a nemzetiségi nyelvi és irodalmi tanszékeken túl más szakokat is magántanárok a nemzetiségek nyeivén adjanak elő. Ha a nemzetiségi javaslat bizonyos törekvést is mutat arra, hogy a történelmi nemzetiségek részére követelt külön szervezetek^ bői a politikai elemet kiküszöbölje és tevékenységüket kulturális térre korlátozza, ez a kulturális autonómia érdekközösséget teremtett volna a nemzetiségeknek az ország határain kívül élő fajtestvéreivel és az ezekkel való kulturális együttműködés igen hamar csapott volna át politikai térre is — írja Gratz Gusztáv. 24 A magyarság és a nemzetiségek között organikus kapcsolat nem maradt volna fenn, hanem csak valami mechanikus együttélés. Az országgyűlésen kívül megnyilvánuló türelmetlen magyar nemzetiségi politikáról mondták, hogy az az állami épület köveit nem összeilleszteni, hanem épületté összeolvasztani szeretné. A nemzetiségi javaslat viszont arra szolgáltat példát, miként lehetne a köveknek minden kötőanyag nélkül való egyszerű összehányásával épületet emelni. Ez a két ellentétes álláspont mérkőzött meg az országgyűlésen a nemzetiségi törvényjavaslat általános vitája során. A bizottság többségi javaslata mellett Deák is nyújtott be egy javaslatot, mely új bevezetéssel látta el és szabatosabban fogalmazta meg a bizottság elaborátumát. A szavazás előtt Eötvös is ehhez a javaslathoz csatlakozott s így a bizottság többségi javaslata tárgytalanná vált. E két javaslattal ázemben állott a bizottság kisebbségi javaslata. A magyar felszólalók közül senki sem akadt, aki ne fogadta volna el a Deák-féle vagy a többségi bizottsági javaslatot, pedig parlamenten kívüli tényezők váltig hangoztatták, hogy az a nemzetiségeknek tett engedmények terén túl megy az állam biztonságának határául. így egy németnyelvű röpirat 25 a bizottság többségi javaslatát következetlennek, szerencsétlennek és céltalannak mondja, mely az ezeréves magyar történelmet kompromitálja, fegyvert ad a magyarság ellenségeinek kezébe, megnyitja a kaput a pánszlávizmusnak s a politikai öngyilkosság csiráját hordja magában! A röpirat egyetlen figyelemreméltó megállapítása az,-hogy a javaslat azért sem célirányos, mert a magyaroknak árt, viszont a szlávokat sem elégíti ki, mivel ezek az északi és déli szláv területek kikerekítését szeretnék. 26 Ez utóbbi állításban sincs azonban teljesen igaza az ismeretlen szerzőnek, mert a szlávok és a szláv kerületek képviselői közül a javaslat általános vitája során igen sokan a kisebbségi javaslat ellen és a többségi, illetve Deák-féle javaslat mellett nyilatkoztak meg. így Plachy Tamás szláv választói, Dapsy Vilmos a rimaszombati, Kvassay László a trencséni, Stefanidesz Henrik és Zmeskál Mór az árvái, Justh József a túrócszentmártoni, 24 Gratz i. m. I. k., 84—85. 1. 25 N y, Stefan Karl: Eine Stimme über den Nationaltaten-GesetzEntwurf beim Pester Reichstage. Trenchin, 1867. 26. 1. 26 I. m. 20. 1.
