Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

Madocsányi Pál a rózsahegyi és Rudnyánszky Flórián a barsraegyei tótok, Czorda Bódog pedig a szabadkai bunyevácok nevében. Ha nem is olyan egységesen, mint ahogy a tótok tették, a többi nemzetiségeknél is találunk magyarbarát megnyilatkozás©kat. A románok közül a Rákóczy felkelés hagyományait őrző marmarosiak követei: Mihályi Péter, Szilágyi István a magyar javaslatok mellett szavaznak, Pap Simon görög katolikus lelkész pedig hűségnyilatkozatot tesz a magyar állameszme mellett. Vlad Alajos az 1861. évi javaslatához tér vissza. A szászok álláspontja is egyöntetű, mint a tótoké, de a szász követek nem az egyéni szabadság, hanem ősi kiváltságaik megőrzése mellett emelnek szót s bár egyikük sem csatlakozik a kisebbségi javaslathoz, a többségi javaslat elfogadását is a privilégiumok ügyétől teszik függővé. A német és horvát lakosságú Mosón megye szentjánosi kerületének képviselője, Jankovich Antal is a magyar javaslatokat fogadja el, Nagybecskerek képviselője, Sztoatiinirovics György pedig, bár szembefordul a magyar javaslatokkal, a kisebbségi javaslathoz sem csatlakozik. A többi nemzetiségi képviselők, vagyis a románok és délszlávok a kisebbségi javaslat mellett tartanak ki, mely végül is mindössze 24 szavazatot kapott 405 igazolt képviselő közül. A vita folyamán a szembenálló felek érvelésük egész fegyvertárát felvonultatták. A kisebbségi javaslat hívei a magyar javaslatokkal szemben leszögezték, hogy az ország nyelvterületekre osztása összeegyeztethető a politikai egységgel s a demokrácia előfeltétele a nemzetiségi eszme (Mocsonyi), a nemzetiségek a történelem folyamán is önkormányzattal bírtak Magyarországon (Dobrzánszky), a kisebbségi javaslat a Supplex Libéllus Vdlachorumban és a balázsfalvi határozatokban gyökerezik (Vlad), az egyenjogúságot nem egyénenként, hanem nemzetenként kell érteni s az annak területén élő kisebbség jogait külön kell biztosítani (Miletics), a kerületek kikerekítése meg fogja akadályozni a nemzetiségek határon túlra gravitálását (Müetics) ; a nemzetiségi mozgalmak nem a reakció, hanem a szabadság szüleményei s a szabad versenyt egyenlő feltételek mellett kell biztosítani számukra (Babes), ezzel szemben a többségi javaslatok a nemesi oklevél helyett a magyar nyelv privilégiumát állítják fel (Hodosiu), s ezért a javaslat helyes címe „a nemzetiségek egyenetlen jogúsága" lehetne (Müetics), a javaslatok az asszimüációra törekednek (Borlea), a nemzetiségek halálát akarják (Varga), a nemzetiségek életerét metszik el (Medán), a nemzetiségek azonban inkább egy nagy nemzetbe olvadnak be, mint a magyarba (Müetics) ; a magyar javaslatok visszaesést jelentenek az 1861. évi többségi javaslathoz képest (Sztojacskovics és Popovics Desseanu), nem közelítik meg Belgium, Ausztria és Svájc példáját (Manojlovics és Missich), már pedig a dualizmusnak a föderációhoz kell vezetnie (Roman) és a magyarok nem akadályozhatják meg Dakoromániát (Macellariu). A magyar országgyűlés szabadelvű felfogására vall, hogy a nemzetiségi képviselők zavartalanul elmondhatták beszédeiket s a